Napi négy órában is jobban keres új munkájával a pályaelhagyó pedagógus
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Deutsche Welle-nek nyilatkozó tanárok közül volt, aki a kevés fizetés, más pedig a leterheltség miatt döntött úgy, hogy otthagyja a pályát.
Pályaelhagyó tanárokról készített riportot a Deutsche Welle, amiben az érintettek elmondták, miért döntöttek a váltás mellett és milyen munkát találtak. Józan Eszter nagyon szeretett tanítani, de a leterheltség felemésztette. Felmondásához a státusztörvény adta meg a végső lökést, ami a pedagógusok szerint csak még tovább növelné a terheiket. Jelenleg olyan munkát keres, ami kevesebb felelősséggel és túlórával jár, mint a tanítás.
Makár Gábor hét éven át testnevelő tanárként dolgozott, jelenleg ételfutár. Tanárként nyolc órában kereste meg azt a pénzt, amit új munkájában négy óra alatt tehet zsebre. Azért hagyta ott a tanári pályát, mert úgy érezte, nem tud előre lépni az életben. A mai napig hiányérzete támad, amikor meglát egy iskolát és a régi munkájára gondol.
Kovács Éva a Miután Felmondtam – Élet a pedagóguspálya után nevű oldal egyik adminisztrátora, korábban ő is pedagógus volt. Két év tanítás után mondott fel. Mint mondta, nem normális, hogy hat év egyetem után 155 ezer forintot vihetett haza. Munkája mellett workshopokat is szervez pályaelhagyó tanároknak, hogy segítse őket új munkahelyet találni és ott érvényesülni.
Mindhárom megszólaló jó szívvel gondol vissza a tanári pályájára, de nem látják a megoldást az oktatás problémájára. Mint a riport megjegyzi, a szakszervezetek szerint 16 ezer pedagógus hiányzik a magyar oktatási rendszerből, a státusztörvény elfogadása után pedig több ezerrel nőhet ez a szám.
fotó: unsplash
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?