Ne alkalmazza MÁV a túlóratörvényt - követelik a pártok
Az ellenzéki pártok arra kérték a MÁV vezetését, hogy ne alkalmazza a munka törvénykönyve túlórával kapcsolatos módosításait.
Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese a MÁV-székház előtt tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy előző héten az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-t keresték fel, hogy hogy megtudják, alkalmazni fogják-e a "rabszolgatörvényt". AZ MVM-től azt a választ kapták, hogy nem tervezik alkalmazni a jogszabályt - tette hozzá.
Azt mondta, hogy ellenzéki képviselőtársaival készítetek egy nyilatkozatot is, amit szeretnének aláíratni Homolya Róberttel, a MÁV vezérigazgatójával. Amennyiben elfogadja a nyilatkozatot, akkor a vezérigazgatónak mindent el kellene követnie, hogy ne alkalmazzák a jogszabályt - ismertette az irat tartalmát.
Bősz Anett (független) arról beszélt, hogy azért akartak újra egy állami vállalatnál tiltakozni, mert az állami cégeknek példát kell mutatniuk, hogy fontosak számukra a munkavállalóik.
Szél Bernadett (független) úgy fogalmazott, hogy a Fidesz-KDNP "ócska kis proliknak" tartja a dolgozókat, ezért kell az ellenzéknek elérnie, hogy ne alkalmazzák a "rabszolgatörvényt". A magyar dolgozók több bért akarnak, nem pedig túlórázni - folytatta.
Gréczy Zsolt a DK frakciószóvivője úgy látta, hogy a "rabszolgatörvény" már kétszer is megbukott. Törvénytelenül fogadták el, a közvéleménykutatások szerint pedig az emberek 70-80 százaléka nemet mond rá - érvelt.
Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője azt mondta, hogy a törvény kizsákmányolja a dolgozókat. Miközben a magyar árszínvonal európai, a magyar fizetés "piszkosul és botrányosan alacsony" - tette hozzá.
Csányi Tamás, aki a Jobbik leendő országgyűlési képviselőjeként mutatkozott be arról beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és kormány átlépte a Rubikont. Az ellenzéki pártoknak ezért meg kell védeniük a munkavállalókat a saját kormányuktól - jelentette ki.
Bangóné Borbély Ildikó egy kérdésre azt felelte, hogy nagy sikerrel zárult a szombati, a munka törvénykönyvének módosítása ellen szervezett tüntetéssorozat. Körülbelül kétszáz településen vettek részt az akcióban, és folyamatosan egyre többen csatlakoznak a tiltakozásokhoz - közölte.
mti

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?