Negyedével ugrottak a román bérek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatRomániában 2,4 százalékkal nőttek a bérek októberben havi szinten, míg az egy évvel azelőttit 22,4 százalékkal haladták meg - hétfőn kiadott hivatalos statisztikai adat szerint.
Közgazdászok figyelmeztetnek: az ilyen ütemű béremelkedés nemcsak nagy inflációs veszélyt rejt, hanem a fizetési és a kereskedelmi mérleget is erősen rontja, mivel a növekvő vásárlóerőt jelentős részben importból kell kielégíteni. Mi több, az egész román nemzetgazdaság stabilitását aláássa, mert a nagy fogyasztással járó külső fizetési igények fedezetét egyre kevésbé lehet a mind szerényebben Romániába csordogáló külföldi befektetésekből biztosítani.
A nettó román átlagbér októberben 1327 lej volt (valamivel több mint 90 ezer forint). Hétfőn tették közzé a román ipari termelés októberi adatát. Az ipar kibocsátása szeptemberhez képest 0,7 százalékkal, tavaly októberhez képest 3 százalékkal esett vissza. Az energia- és bányaipar kibocsátása nőtt a fenti időszakokban, de a feldolgozóipar termelése havi szinten 1,3, éves szinten 4,6 százalékkal csökkent.
A nettó román átlagbér októberben 1327 lej volt (valamivel több mint 90 ezer forint). Hétfőn tették közzé a román ipari termelés októberi adatát. Az ipar kibocsátása szeptemberhez képest 0,7 százalékkal, tavaly októberhez képest 3 százalékkal esett vissza. Az energia- és bányaipar kibocsátása nőtt a fenti időszakokban, de a feldolgozóipar termelése havi szinten 1,3, éves szinten 4,6 százalékkal csökkent.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?