kapubanner for mobile

Négymilliárdos fejlesztést valósított meg állami támogatással az Univer

40 új munkahely jön létre - írja az MTI.

Közép-Európa legnagyobb paradicsom-feldolgozó üzemének ünnepélyes átadásán a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a magyar gazdaság előrejutásában a legfontosabb szerepet azok a vállalkozások játsszák, amelyek megfelelő szakmai tudással bírnak, képesek alkalmazkodni a piac igényeihez, és ezeknek a termékeik és gyártásuk folyamatos fejlesztésével felelnek meg.

Mólitorisz Károly, az Univer Product Zrt. vezérigazgatója az ünnepségen hangsúlyozta: az Univer Product Zrt. közel 4,3 milliárd forintos beruházásával 140 ezer tonnára növeli, ezzel megduplázza éves nyers paradicsom-feldolgozó kapacitását. Termékeiket a környező országokba értékesítik, így Lengyelországba, Szerbiába, Németországba, Szlovákiába, Csehországba és Bulgáriába.

Az üzem révén 40-nel bővül az Univer Product Zrt. alkalmazottainak száma. Ezzel együtt a hazai szállítók által a mezőgazdaságban foglalkoztatottak létszáma is 300-350-nel nő. A tervek szerint a fejlesztéshez vállalt nyolcéves fenntartási időszak alatt az Univer Product árbevétele 17,3 milliárd forinttal növekszik. Ez a sűrített paradicsom jelenlegi 7 százalékos részarányát a vállalati termelésen belüli mintegy 19 százalékra növeli, és a vállalat export részaránya 15 százalékról 28 százalékra nő.

A kecskeméti székhelyű 1948-ban alapított, száz százalékban magyar tulajdonban lévő Univer Product Zrt. Magyarország egyik meghatározó élelmiszeripari vállalata. A cég a 2016-os évet közel 21,5 milliárd forintos nettó árbevétellel zárta, az idei évre tervezett árbevétele pedig eléri a 22,6 milliárd forintot. Az ételízesítők, sűrített paradicsom, bébiételek, lekvárok, zöldségkrémek, gyümölcsös italok, sütőipari és gasztronómiai termékek előállításával foglalkozó vállalat alkalmazottainak száma meghaladja a 620-at.

MTI
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely

A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából... Teljes cikk

Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz

A Revolut magyarországi fióktelepének indulása új korszakot nyithat a hazai pénzügyekben, különösen a több mint 2 millió felhasználó számára.... Teljes cikk

Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben

Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár... Teljes cikk