kapubanner for mobile

Nem káros a válság az OTP egészségére

A gazdasági világválság okozta hatások az egészségpénztárakat is nehéz helyzetbe hozták. Mégis, az OTP Egészségpénztár a tavalyi évben nemcsak megőrizte, de erősítette is pozícióját mind tagi, vagyoni, szolgáltatói és munkáltatói szinten is, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

images

images

A válság ellenére az OTP Egészségpénztár 2009-ben mind taglétszámát, mind vagyonát növelte, sőt bővült a pénztári elfogadó helyek száma is, áll a cég közleményében.

A szolgáltatások kapcsán számottevő növekedést ért el az OTP Egészségpénztár: az igénybe vett szolgáltatások esetszáma 87,37 százalékkal, az értéke pedig 38 százalékkal növekedett a 2008-as évihez viszonyítva.

Ugyanakkor továbbra is sajnálatos, hogy inkább gyógyszerre költöttek a legtöbben, és nem prevencióra. A szerződött szolgáltatók száma 2009-ben 7.676 darab, a szolgáltatást nyújtóké 25.681, az igénybe vehető szolgáltatások száma 61.069 és a kártyaelfogadó helyeké pedig 5.029.

2009. évben a Pénztár bevétele 8.120.177 ezer forint volt, ez 14,52 százalékkal több mint előző évben.

Studniczky Ferenc, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója szerint az előrejelzések azt mutatták, hogy a válság hatására 2009-ben és 2010-ben a munkáltatók óvatosabban viszonyulnak a bérezési kérdésekhez. Mégis, annak ellenére, hogy 2009-ben már látható volt a cafetéria megadóztatása, mindössze 51 munkáltató szüntette meg szerződését az OTP Egészségpénztárral és 765 új munkáltatói szerződést kötöttek.

Továbbra is bíznak abban, hogy a munkáltatóknak nemcsak a kedvezőbb adózási forma és a viszonylag egyszerű adminisztráció miatt éri meg egészségpénztári juttatást adni, de egyre többen felismerik azt is, hogy a dolgozók egészségének megőrzése érdekében tett anyagi áldozatok hosszútávon megtérülnek, áll a cég sajtóanyagában.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek