kapubanner for mobile

Nem kell digitális írástudás a kosárfonónak

Eltörölné a kötelező informatikaoktatást a felnőttképzésben Matolcsy György - írja a Magyar Nemzet a nemzetgazdasági miniszter által a parlamentnek beterjesztett törvénymódosító javaslatcsomag alapján.

images

A lap emlékeztet, hogy az informatikai oktatás kötelezővé tételét még 2009 őszén fogadta el az akkori kormánytöbbség. A jogszabály alapján 2010 óta minden államilag támogatott, legalább 240 órás képzésen kötelező tananyag a digitális írástudás.

Ez azt jelenti, hogy a felnőtt fejjel az első szakma megszerzésére törekedő, sokszor tanulási nehézségekkel küzdő emberektől is megkövetelik az informatikai ismeretek elsajátítását, s például a kosárfonó szakmához tudni kell Excel-táblázatot készíteni. A Magyar Nemzet szerint emiatt drágultak is a tanfolyamok, s mindez együtt negatívan hatott a felnőttképzésre, amelyben így is csak a lakosság 3,1 százaléka vesz részt, szemben az uniós átlag 9,6 százalékkal.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít

Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk

Így változhat a 3%-os hitel a külföldi magyaroknak

A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk

Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk