Nem nyugtatta meg Hoffmann a pedagógusokat
Továbbra is éles vitára lehet számítani a Pedagógusok Szakszervezete és az oktatási államtitkár között a tanárok munkaidő-elszámolása miatt, és sok a bizonytalanság a közoktatási koncepció más részeivel kapcsolatban is - mondta el Galló Istvánné az fn.hu-nak.
Mint az elnök asszony elmondta, a legélesebb vita a közeljövőben a munkaidő-elszámolás körül lesz, mert nem tartják elfogadhatónak, hogy 32 órás kötelező iskolában töltött időt írjanak elő a tanároknak. Emlékeztetett arra, hogy egy nem régi felmérés szerint már ma is átlagosan 51 órát dolgoznak a tanárok hetente. "A heti 32 óra benntartózkodás magában rejti, hogy többet is kell dolgozni a megemelt bérért, és olyan egyéni foglalkozásokat, fejlesztéseket, korrepetálásokat is el kell végezni, amelyek eddig beszámítottak a kötelező óraszámba, vagy túlórapótlék járt értük" - magyarázta. Azt azonban hozzátette: az államtitkár cáfolta, hogy a pedagógusok óraszáma a mostani 22-ről 24-re emelkedne, és hogy a gimnáziumi férőhelyek számát 40 százalékkal csökkentenék.
A találkozót követő sajtótájékoztatón Hoffmann Rózsa úgy értékelte a megbeszélést, hogy bár a szakszervezet és az államtitkárság között vannak vitás kérdések, a megbeszélésről jó érzéssel távozik, mert az "oktatásügy iránt felelősséget érző körrel" beszélt. Mint mondta, nem ez volt az utolsó találkozás, a szakszervezetekkel egyeztet még.
Az oktatási államtitkár kijelentette, hogy várhatóan a jövő évben is ugyanannyi pénzből lehet majd gazdálkodnia a közoktatásnak, mint az idén. Jelentős növekedésre nem lehet számítani, de olyan szempontból ez nyereségnek tekinthető, hogy idén 22 ezerrel kevesebb diák ül be az iskolapadba - állapította meg. Hozzátette: az, hogy 2013-ra mi érhető el, a következő nyolc-tíz hónapban dől el.
Hoffmann Rózsa megerősítette, hogy a pedagógus-életpályamodell bevezetése egy időben történik majd az új típusú munkaidő-elszámolással, amelynek értelmében a tanároknak kötelezően 32 órát kellene az iskolákban tölteniük. Az életpályamodell alkalmazásához évente 160 milliárd forint többletpénzre lesz szükség, a modellt 2013 szeptemberében szeretnék bevezetni, de "a mikor és a mennyi kérdésre az egész kormánynak kell válaszolnia".
A kormány pontosan tudja, hogy erre szükség van, és a szándék megvan a bevezetésre, de jelen pillanatban a gazdasági világválság miatt sok a bizonytalan tényező. Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott, hogy Magyarország eddig kilábalt minden súlyos bajból, de a vész még nem múlt el. Az oktatási államtitkár megerősítette, hogy kedden, de legkésőbb szerdán nyilvánosságra hozzák a köznevelés új rendszeréről szóló koncepciót (hogy miért várnak ezzel, arra nem tért ki, de információink szerint a dokumentum még mindig nem végleges, Orbán Viktor további módosításokat kért Hoffmanntól, s ezeket hétfőn vagy kedden tárgyalják meg Lovasberényben), majd ezt követően országjárás kezdődik a javaslat megismertetésére.
Galló Istvánné biztosította az államtitkárt arról, hogy partnerek kívánnak lenni egy jobb közoktatási rendszer kialakításában, hogy olyan iskolarendszer jöjjön létre, amelyben az intézmények biztonságosan működnek, a pedagógusok munkahelye nincs veszélyben, és megfelelő a finanszírozás.
A PSZ nagy bizonytalanságot tapasztal az iskolák fenntartásának kérdésében, de az egész napos iskola bevezetését nem vetik el, ha ahhoz megvannak a személyi és tárgyi feltételek.
Hoffmann Rózsa kérdésre válaszolva elmondta: minden felsőoktatási hallgatóval, akinek a képzését az állam fedezi, szerződést kívánnak kötni a jövőben, a feltételeket azonban még ki kell dolgozni, erről az új felsőoktatási törvény rendelkezik majd.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
Új szakokkal megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a felvi.hu-n - tudatta az Oktatási Hivatal pénteken a honlapján. Teljes cikk
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 1 hete
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hete
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hete
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hete
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 2 hete
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 3 hete
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 3 hete
- 10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt 3 hete
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 3 hete
- Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek! 4 hete
- Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat 1 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben