Nem sok nyugdíj lesz a reálhozamunkból
Aki a magánnyugdíjpénztáraktól átlag feletti reálhozamot kap, többnyire részben vagy teljes egészében megtakarítja az összeget. A cél a biztonsági tartalék képzése: a reálhozam jelentős része lekötött betétbe, illetve a folyószámlákra kerül majd - nyugdíjcélra és öngondoskodásra szinte alig költik a pénzt.
Reálhozam: a pénztári forintok a helyüket keresik
Fogyasztás vagy megtakarítás, ez itt a kérdés! - legalább is a reálhozamok kifizetése után. Míg Réz András marketing guru pár hónapja azt mondta, a kelet-európai emberek az elhúzódó válság miatt ki vannak éhezve a fogyasztásra, az is igaz, hogy egyre többen kapják fel a fejüket a "nyugdíjkatasztrófa" kifejezés hallatán. Részletek>>
17%-ból lesz csupán nyugdíj
A kutatásban résztvevők 5%-a nyilatkozott úgy, hogy önkéntes nyugdíjpénztárba utaltatja, 87%-uk kézhez kapja (azaz bankszámlára vagy lakcímére kérte) a reálhozamot, 8%-uk pedig nem nyilatkozott erről az összegről. A felmérés szerint az átlag feletti reálhozamot visszakapók körében a kifizetések átlagos összege közel 230 ezer forint.
A teljes bázisra vetítve viszonylag kevesen vannak azok, akik ezzel az összeggel nyugdíjcélú megtakarításaikat kívánják gyarapítani: a megkérdezettek 3%-a Nyugdíjelőtakarékossági Számlájára, 14%-a pedig önkéntes nyugdíjpénztárába utalja (vagy utaltatta korábban) a reálhozamot.
Azok körében, akik részben vagy teljes egészében elköltik az összeget, a legfontosabb cél a hiteltörlesztés, ezt követi a tartós fogyasztási cikk beszerzése, a gyermekeik támogatása és a lakásfelújítás. A teljes mintára vetítve 18% azok aránya, akik a magánnyugdíjpénztártól kapott pénzt hiteltörlesztésre szánják.
A többség tartalékol
A kutatásból kiderült, hogy a vizsgálatban résztvevők nagyobb része (58%) részben vagy egészben félreteszi a reálhozamot. Ők átlagosan 250 ezer forint visszatérítéssel számolnak, amelyből közel 195 ezer forintot kívánnak félretenni.
A megtakarítók körében a cél elsősorban a biztonsági tartalék képzése (56%) és mindössze a megkérdezettek 28%-a jelölte meg a tartalékolás céljaként a nyugdíjas évek anyagi biztonságát.
Még mindig csak rövid távra tervezünk
Az egyszeri bevételt többségében rövid távra tervezik félretenni: a megtakarítani szándékozók csupán negyede (25%) számol hosszú távú megtakarítással, 37%-uk egy éven belüli időszakra tervezi befektetni az összeget.
A reálhozamot félretenni szándékozók a megtakarítási lehetőségek közül első két helyen a folyószámlát (35%) és a lekötött betétet (43%) jelölték meg, mint szóba jövő megtakarítási formát. A megkérdezettek csupán 5%-a nyilatkozott korábban arról, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári számlájára kéri a visszatérítés összegét, ennek ellenére minden negyedik megkérdezett (25%), aki megtakarít az egyszeri reálhozamból, az önkéntes pénztári lehetőséget is számba vette.
A megkérdezettek 57%-ának körében az első szempontok között szerepel a megtakarítások kapcsán, hogy az adóelőnnyel járjon, mégis az ilyen típusú, hosszabb távú befektetési formák a Tartós Befektetési Szerződés (TBSZ) és a Nyugdíjelőtakarékossági Számla (NYESZ) mindössze a válaszadók 4-6%-a számára merült fel alternatívaként.
A kutatás eredményei azt jelzik számunkra, hogy még az átlagosnál magasabb megtakarítási hajlandósággal és képességgel rendelkezők sem feltétlenül ismerik az igényeikre legelőnyösebb választ adó befektetési lehetőségeket. Bőven van még mit fejlődni tehát ezen a téren.
Pedig a Budapest Bank és a Budapest Alapkezelő szerint lényeges lenne felismerni az öngondoskodás fontosságát, különös tekintettel a rendszeres megtakarításokra, hiszen ki-ki ezzel biztosíthatja, hogy a nyugdíjba vonulás után vagy váratlan élethelyzetekben se kelljen feladni megszokott életszínvonalát.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hónapja
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hónapja
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hónapja
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 2 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?