Nem veszít népszerűségéből az üdülési csekk
Tavaly mintegy kétmillió személynek vett munkáltatója üdülési csekket, összessen csaknem 50 milliárd forint értékben, a tavalyelőtti 40 milliárd után - számol be a Napi Gazdaság.
Közel 50 milliárd forint értékű kedvezményes üdülési csekk került 2009-ben forgalomba, a tavalyelőtti 40 milliárd után. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány azt várja, hogy idén a tavalyival megegyőző értékben vesznek a munkáltatók ilyen utalványokat.
Csaknem 2 millió munkavállaló - illetve közeli hozzátartozójuk - használhatott fel üdülési csekket, ez nagyjából megegyezik a tavalyelőtti értékkel. 2010-ben is körülbelül ennyi személynek vettek utalványt a munkáltatók.
Az utalványt megrendelők - gazdasági társaságok, intézmények, civil szervezetek - száma, amely tavaly megközelítette a 40 ezret, ami idén nagyjából 10 ezerrel emelkedhet.
Közel 15 ezer hazai elfogadóhelyen lehetett beváltani az utalványokat, idén a belföldi szolgáltatók száma 16 ezerre nőhet - olvasható a Napi Gazdaságban.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek