kapubanner for mobile

Nokia: magyar munkások a romániai üzemben

Valaki vesztesége másvalaki profitja: a német Goldbeck építőipari vállalat építi a finn Nokia mobiltelefongyár romániai, kolozsvári üzemét. A Goldbeck székhelye történetesen Bochum közelében van, ugyanott, ahol a Nokia bezárja németországi termelését, az ottani gyártás drágaságára hivatkozva.

A Goldbeck a napokban elküldte a romániai építőmunkásokat, és helyettük Magyarországról, Szlovákiából és Lengyelországból alkalmazott dolgozókat, jelentette a Helsingin Sanomat című finn lap kedden. A munka a hét végén állt, mert éppen a magyar munkások levonultak, vízhiány miatt, írta az újság.

A tervek szerint még az első negyedévben beindul a termelés a Nokia újonnan létesülő kolozsvári (Cluj Napoca) üzemében, amelyet 60 millió eurós beruházással fejez be a finn vállalat. A Nokia két hete jelentette be, hogy a bochumi telefongyártás másik részét a cég komáromi üzeme veszi át, és a csúcstechnológiai termékek előállításával a jövőben a Nokia finnországi Salo üzeme foglalkozik.

A Nokia termelésének jó része már alacsony költségű országokban zajlik, Magyarországon, Romániában, Kínában és Indiában.
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek