Nokia - mi a többezer fős létszámleépítés legfőbb oka?
A Nokia szerdán jelentette be, hogy Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4.000 dolgozótól válnak meg 2012 végéig. A 4.400 főt foglalkoztató komáromi üzemből 2.300 főt bocsátanak el - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
Savander leszögezte: a komáromi, illetve a finn gyárak továbbra is fontos szerepet játszanak majd a szoftverek regionális testre szabásában, a helyi értékesítési folyamatok irányításában, illetve a logisztikai tevékenységben. Hozzátette: Európa a kutatás-fejlesztés tevékenysége szempontjából fontos a Nokiának, Németországban és Finnországban is fejlesztési központokat működtet a társaság.
A Nokia ügyvezető alelnöke elmondta: a társaság 2009-re minden olyan kötelezettségét teljesítette, amelyet a magyar kormánytól kapott támogatás ellenében vállalt. Hozzátette: már kedden, és azelőtt néhány nappal tájékoztatták a magyar kormányt a terveikről, és a változások strukturális okai miatt nem jöhetett szóba, hogy a kormány újabb támogatással késleltesse a lépést. Az üzletember kijelentette: a változások nagy része még az idei év első felében megtörténhet, egyes lépések azonban átcsúszhatnak a második félévre.
Savander kérdésre válaszolva elmondta: a Nokia eddig a termelési volumenek változásait a részmunkaidős foglalkoztatási formák dinamikus alkalmazásával követte. Kijelentette ugyanakkor, hogy a komáromi gyártótevékenység változásának jellege miatt kevésbé a részmunkaidős, semmint az állandó alkalmazottakat érintheti az elbocsátás.
Az átszervezés nem a munka minőségétől függött
Simai Anna, a komáromi Nokia kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta, a gyár továbbra is a vállalat ellátási láncának fontos része marad. A gyártás átszervezése nem a gyár teljesítményétől és a végzett munka minőségétől függött - tette hozzá.
Támogatási program az elbocsátott dolgozóknak
A sajtóközlemény szerint a leépítések a tervek szerint 2012 végéig, fokozatosan mennek végbe. A Nokia a dolgozóknak mindenre kiterjedő, a helyi igényekre szabott támogatási programot kínál, amely magában foglalja az anyagi támogatást, valamint segítséget a munkatársaknak abban, hogy helyben újra munkába állhassanak.
A Nokia bejelentette 2.300 fős, előzetes leépítési szándékát a munkaügyi központ komáromi kirendeltségén; a tervezett intézkedés 2.050 fizikai és 250 szellemi munkakört érint - mondta el szerdán az MTI kérdésére a megyei munkaügyi központ igazgatója. Pákozdi Szabolcs tájékoztatása szerint a vállalat tárgyalásokat kezd az érdekvédelmi szervezetekkel és az üzemi tanáccsal, majd 15 nap múlva jelenti be végleges létszám-leépítési szándékát.
A Nokia továbbra is Komárom városában marad, a társaság a létszámleépítések ellenére a régió legnagyobb munkáltatója lesz a jövőben is - közölte Molnár Attila, Komárom fideszes polgármestere a Nokia 2.300 fős leépítésének hírére reagálva szerdán a város honlapján.
Az MSZOSZ megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy a Nokia komáromi gyárában 2.300 dolgozó munkahelye került veszélybe. A szakszervezeti szövetség úgy véli: "el kell gondolkodnunk azon, hogy a magyar kormány illetékesei mennyire ismerik a gazdaság valódi folyamatait. Meggyőződésünk, hogy az egykulcsos adórendszer mindenáron való és indokolatlan védelme helyett, végre valódi eredményeket hozó, munkahelymegőrző és teremtő politikára, cselekvésre van szükség."
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közös munkacsoport felállításáról állapodott meg a 2.300 ember elbocsátását szerdán bejelentő komáromi Nokia-gyár vezetésével a nehéz helyzetbe jutott dolgozók megsegítésére. A magyar kormány sajnálja a Nokia döntését, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a nehéz helyzetbe jutott dolgozók mielőbb munkahelyhez jussanak; ennek érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetése megállapodott Yrjö Eskolával, a Nokia komáromi gyárának igazgatójával közös munkacsoport felállításáról - közölte az NGM.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Háromszáz új, kifejezetten magas képzettséget igénylő munkahelyet teremt Szegeden a német Rheinmetall beruházása, amely ahhoz is hozzájárul, hogy... Teljes cikk
Négyszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve Budapesten hozza létre legnagyobb európai uniós és egyben az első térségbeli... Teljes cikk
Több lépcsőben emelkedik az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja. A jelenlegi 18 millió forintos felső határ 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22... Teljes cikk
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 3 hete
- Elbocsátottak karácsony előtt? Nem vagy egyedül. 3 hete
- Észrevétlen fordulat: az AI ismét munkát ad a pályakezdőknek 3 hete
- Kollektív elbocsátást jelentett be az egyik legnagyobb román autóipari cég 3 hete
- Több mint száz dolgozót küld el a barkácsáruházlánc 1 hónapja
- Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg szomszédunkban a Bosch 1 hónapja
- Sokkoló döntés év végén: 140 embernek mond fel a Gattyán-birodalom 1 hónapja
- Egyre jobban félnek a dolgozók , hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkájukat 1 hónapja
- Válságspirálban az RTL: akár ezernyi munkahely is megszűnhet 2 hónapja
- Hullámvölgyben az autóipar: több száz munkahelyet számolnak fel 2 hónapja
- Megindult az AI-lavina: olyan állások is veszélyben, melyek védettnek tűntek 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa