Novemberben kompenzálják a pedagógusokat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHoffmann Rózsa köznevelési államtitkár az M1 Televízió Ma reggel című műsorában beszélt arról, hogy a novemberi fizetéssel fog megérkezni azoknak a tanároknak a kompenzációja, akiknek az új bérezési rendszerben csökkent a fizetése.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára szerint 160 ezer pedagógusnak nőtt a jövedelme, a változással pedig a többség elégedett.
Hoffmann hangsúlyozta: nem igaz, hogy 1088 pedagógusnak csökkent volna a bére: eleve két lépésben hajtják végre a béremelést: egyik az automatizmus, az új bértábla felállítása, a másik a kompenzáció. A novemberi bérrel pedig visszamenőlegesen megkapják az érintettek kompenzációt. Az Emmi megvizsgálta, hogy az adott pedagógusnak milyen plusz bérelemek járultak korábban a fizetéséhez, ezekből a „jogosakat” átemelték az új rendszerbe.
A béremelés folytatódni fog: 2017-ig rendeletbe foglalták a következő lépéseket, jövőre pedig minősítik a pedagógusokat, melynek alapján újabb többletre számíthatnak.
Híradó.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?