Nyilvános adóbevallások - ki fizette a legtöbbet?
Közzétették a kormányzati honlapon a kormánytagok tavalyi évre vonatkozó személyijövedelemadó-bevallásának nyilvános adatait. A legtöbb szja-t, több mint 400 millió forintot Pintér Sándor belügyminiszter fizette be.
A legtöbb jövedelme Pintér Sándornak volt, a belügyminiszter összevont adóalapjának összege meghaladta az 1,6 milliárd forintot; külön adózó jövedelme után több mint 400 millió forint adót fizetett. (Külön adózó jövedelemnek számít a többi között az árfolyamnyereség, a kamatjövedelem és az osztalék.)
Martonyi János külügyminiszter összevont adóalapja 43,5 millió forint volt, míg külön adózó jövedelmének összege 72,2 millió. Ezek után 5,7, illetve 18 millió forint adót fizetett. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter mintegy 21 millió forintos adóalapról számolt be, amely után hozzávetőleg 6 millió forint adót fizetett. Fellegi Tamás fejlesztési miniszter összevont adóalapjának összege 12,9 millió forint volt; ez után 3,4 millió forint adót fizetett, míg 22,3 forintos külön adózó jövedelme után 5,5 forintot.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter 5,8 millió forint, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pedig 4,6 millió forint személyi jövedelem adót fizetett, és 9 ezer forint, az összevont adóalap adóját csökkentő adókedvezményről is számot adott.
A kormánytagoknak a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényben foglalt kötelességük, hogy szja-bevallásuk egyes adatait közzétegyék.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
- Top 10 hiba az szja-bevallásnál: akár pénzt is bukhatunk 3 hete
- Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek! 3 hete
- Már csak néhány napig lehet kérni az szja-bevallási tervezetek postázását 4 hete
- Egy hónapig lehet még kérni az szja-bevallás tervezetének postázását 2 hónapja
- Lezárult a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" program 2 hónapja
- Kevesebb szja, több nyugdíj: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a Tisza Párt 2 hónapja
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 2 hónapja
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 3 hónapja
- NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja 3 hónapja
- Hogyan érvényesítsük az szja-kedvezményeket 2026-ban? - Érdemes időben nyilatkozni 3 hónapja
- Czomba Sándor elárulta, hol nőtt a foglalkoztatás 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?