Nyugdíjreformot szorgalmaz a szakma

Adóemelések helyett, de legalább mellett reformokat vártak a hazai és a külföldi elemzők az új kormány felállását követően ismertetett Gyurcsány-csomagtól. Ezek ismertetése még várat magára, egyedül az egészségügy átalakításáról hallani bizonyos homályos elképzeléseket.

Márpedig közgazdászok és kutatók legalább olyan sürgősnek tartják a nyugdíjrendszer újbóli megreformálását, miután az jelenlegi formájában hosszú távon fenntarthatatlan, és előbb-utóbb összeomlik.

Lengyel: „vészhelyzet 2010 után”

Demográfiai, szerkezeti és politikai okok egyszerre teszik problémássá a hazai nyugdíjrendszert, különösen annak állami, felosztó-kirovó rendszerű pillérét – hangsúlyozta Lengyel László a Stabilitás Pénztárszövetség által nemrégiben szervezett szakmai konferencián. A Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója egy újabb, egy második nyugdíjreformot tart szükségesnek, ám ezzel együtt is úgy véli, hogy a 2010-es évek közepén vészhelyzet áll elő. A demográfiai helyzet következtében ugyanis 2010 után mennek tömegesen nyugdíjba az úgynevezett Ratkó-korszak gyermekei, márpedig ez olyan mértékben megbontja a rendszer stabilitását, amit a szakember szerint belső erőforrásból nem lehet megoldani. Együtt kell kezelni a nyugdíjak és a foglalkoztatás kérdését, valamint a migráció és a bevándorlás kérdését, mondja Lengyel, aki szerint elengedhetetlen, hogy az egyensúly eléréséhez egy szülőképes korú foglalkoztatotti kör bevándoroljon Magyarországra.

Ami a szerkezeti gondokat illeti, a közgazdász szerint a foglalkoztatottsági szintet kell emelni, és legalább az európai átlaghoz közelíteni. Az ottani átlag 40 év, szemben a nálunk megszokott legfeljebb 34-35 évvel, ami azt jelenti, hogy minél előbb legalább 65 évre fel kell emelni a nyugdíjbamenetel korhatárát, és ezzel párhuzamosan szigorítani kell az elő- és rokkantnyugdíjazás rendszerét is (ma ugyanis 800 ezer rokkantnyugdíjast és 650 ezer előnyugdíjast tart el a rendszer).

Bokros: paradigmatikus reformok is kellenek

Az állami pillért ugyanakkor számos politikai kötelezettségvállalás is súlyosan terheli – például a korábbi évek járulékcsökkentései és a már bevezetett 13. havi nyugdíj -, ezeket, és bármilyen más potenciális politikai ígéreteket Lengyel László szerint sürgősen ki kell emelni a rendszerből. „Ha pedig megszüntettük a 13. havi nyugdíjat, akkor a 14. és 15. havi nyugdíjat el lehet felejteni” – fogalmazott hasonló szellemben Bokros Lajos is, aki szerint szintén az egyik legnagyobb problémát a felelőtlen politikai ígéretek jelentik. A volt pénzügyminiszter szintén további nyugdíjreformot tart szükségesnek: az 1998-ban elkezdett parametrikus reformok folytatását, illetve ezúttal egy paradigmatikus váltás végrehajtását is szorgalmazza.

Ami a parametrikus reformokat illeti, Bokros szerint is elkerülhetetlen a nyugdíjkorhatár emelése, mégpedig a társadalmi igazságosság és az európai trendek szellemében a nemek közötti különbségtétel nélkül, egységes módon nők és férfiak esetében. Továbbá, csökkenteni kell az úgynevezett helyettesítési rátát (az aktív kori utolsó bér és a nyugdíjként kapott első havi járadék hányadosát), ami – nemzetközi összevetésben – Magyarországon még mindig túl magas (75 százalékos, szemben mondjuk a brit 55, vagy a holland 30 százalékos szinttel), és el kell hagyni a nyugdíjak úgynevezett svájci indexálását (a nyugdíjak reálértékét garantáló módszer alkalmazását).

Annak érdekében, hogy az első pillér is önjáró legyen, hogy a befizetések és a kifizetések egyensúlyban legyenek egymással, és hogy a rendszer akár 50-100 évre is fenntartható legyen anélkül, hogy bármilyen adó terhére ki kellene pótolni a járulékokat, paradigmatikus változtatásokra is szükség van – hangsúlyozta Bokros Lajos. Így például, meg kell teremteni az aktív dolgozók által fizetett járulékok és a nyugdíjasként kapott járadékok közötti kapcsolatot, át kell alakítani a mostani felosztó-kirovó pillért egy egyéni számlás állami nyugdíjrendszerré, amely őrzi ugyan a szolidáris elemeket, de – akár részleges tőkefedezeti rendszerben – öngondoskodásra épül, és mentesíteni kell mindenféle felelőtlen politikai ígérvényektől – sorolta a volt pénzügyminiszter.

Hamecz: a 2. pillérrel is baj van

Miközben az állami nyugdíjrendszer problémáival és az alapvető megoldási javaslatokkal (korhatár emelése 65 vagy akár 70 évre, svájci indexálás eltörlése, stb.) egyetért, Hamecz István a második pillérben is komoly gondokat lát. A Magyar Nemzeti Bank igazgatója szerint nem csak az első pillér nem működik jól, de a második sem: a magánnyugdíjpénztárak ugyanis magas költségekkel és alacsony hozamokkal dolgoznak, és ez aggasztó a jövőbeli nyugdíjak szempontjából. Számításai szerint a hazai pénztárak átlagos nettó reálhozama 2,9 százalék volt 1998 és 2005 között, ami az előzetes várakozásokhoz képest és nemzetközi összehasonlításban is gyenge teljesítmény, és végső soron az állam fiskális kockázatait növeli.

Ezzel persze vitatkoznak a magánpénztári szakma képviselői. Kozek András, az Allianz vezérigazgató-helyettese szerint a jegybank rosszul számol: az átlagos nettó reálhozamot ugyanis szerinte az átlagos vagyonnal súlyozni kell, és ekképp már nem 2,9, hanem 5,4 százalékos nettó reálhozam adódik. A jegybanki szakember szerint ennek dacára sürgősen emelni kell a szektor hatékonyságát, és a díjakat akár szabályozó eszközökkel is le kell szorítani. Hamecz István a pénztárakba irányított járulékok arányát is mérsékelné a két pillér közötti arányosabb járulékmegosztás érdekében: a mostani nyolcszázalékos jövedelemarányos tagdíj helyett hetet fizettetne a dolgozókkal a magánpénztárba, és az így nyert egyszázaléknyi forrást a tb-rendszerbe csurgatná be.