Nyugdíjrendszer: megérett a változtatásra
Megérett a változtatásokra a magyar nyugdíjrendszer, a hiány mértéke ugyanis már ma is jelentős, a Ratkó-korszakban születettek nyugállományba vonulásával pedig a járulékbevételek még kevésbé képesek majd fedezni az időskori járandóságokat - állapítja meg a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal (NYIKA) elsőéves tevékenységéről szóló jelentés.
Holtzer Péter, a NYIKA elnöke szerint az a kérdés, a jövőben akarjuk és tudjuk-e erősíteni a magánnyugdíjpénztárak szerepét. A pénztári tagok járulékának kompenzálása ugyanis már ma is egyszázaléknyi GDP-arányos deficitet okoz. Az is dilemma, hogy 1997-es reform által 2013-ra kijelölt módosítások valóra válnak-e. Egyebek között ténylegesen a bruttó keresetek átlagából számítjuk-e öt év múlva a nyugdíjakat. Ha igen, további kérdés, hogy az időskori járandóság hogyan adózna, ez utóbbiról ugyanis már nem szólnak a jogszabályok.
Ezek a bizonytalanságok még annak a felvázolását is megnehezítik, hogy a jelenlegi feltételek mellett miként alakul a magyar nyugdíjrendszer jövője - fogalmazott Holtzer Péter. A kerekasztal három-négy paradigma mentén vázolja fel az átalakítás lehetséges irányait, amelyekhez 2050-ig szóló hatásvizsgálatok is készülnek. Széles körű reform végigviteléhez tisztázni kell, hogy a rendszer biztosítási alapon működjön-e, vagy hogy pontosan mit is várnak el tőle. Egyes paraméterek módosításával lehet időt nyerni, de az ezekről szóló vitákban a kerekasztal nem kíván részt venni.
Az utóbbi hetekben nagy vihart kavart az indexálás kérdése. A kormány ugyanis a jelenlegi svájci indexálás mellett érvel. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) előrejelzése szerint a jelenlegi számítási mód mellett 2012-re a nyugdíjak 4,6 százalékot veszítenek 2008-as értékükből a nettó bérekhez képest, árindexálás mellett azonban az eltérés mértéke már 9,2 százalék lenne.
Világgazdaság
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 2 hónapja
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 2 hónapja
- NAV: egyszerűbb lett a járulékbevallás az egyéni vállalkozóknál 2 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 2 hónapja
- Jóval kisebb nyugdíjat kapnak a nők mint a férfiak - Magyarország kivétel? 2 hónapja
- Változó bérköltségek és járulékszabályok - Amit a munkáltatóknak 2026-ban tudniuk kell 3 hónapja
- Mire számíthatnak a nyugdíjasok 2026-ban? Itt vannak a legfontosabb tudnivalók 6 hónapja
- Ki fog nyugdíjjárulékot és adót fizetni, ha nem születnek gyerekek? 6 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 6 hónapja
- "Csak ez az egy megoldás van" – Lázár 14. havi nyugdíjat ígér a választások előtt 7 hónapja
- Lesújtó jelentés a magyar nyugdíjrendszerről: nincs sok okunk bizakodni 8 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?