Obama befagyasztotta a szövetségi alkalmazottak bérét
Barack Obama amerikai elnök hétfőn Washingtonban bejelentette, hogy két évre befagyasztja a szövetségi polgári alkalmazottak bérét.
A takarékossági intézkedések következtében a következő 5 évben 28 milliárd, egy évtized leforgása alatt pedig 60 milliárd dollárt kíván megtakarítani a kormányzat.
Az indoklás szerint magánszféra és a családok után a kormányzati alkalmazottjainak is meg kell húzniuk a nadrágszíjat az államháztartási hiány csökkentése, és növekedés felgyorsítása érdekében.
Obama szerint a bejelentett intézkedés az első lépés a költségvetési egyensúly helyreállítása felé, amelyet több más hasonló intézkedés fog majd követni. Utalt rá, hogy a héten elkészül annak a kétpárti bizottságnak a jelentése, amelynek feladata az volt, hogy felmérje: miként lehetne csökkenteni a tetemes költségvetési hiányt. A dokumentum alapján az elnök szerint kétpárti párbeszédet kellene indítani a büdzsé egyensúlyának helyreállításáról.
Obama emlékeztetett rá, hogy közvetlenül hivatalba lépése után befagyasztotta a Fehér Ház vezető munkatársainak fizetését, s a tavalyi költségvetésben a többi vezető politikai kinevezett bérét is rögzítette. Az érintettek körében eltöröltette a prémiumot is.
Az elnök rámutatott, hogy az eddig a kormányzata által előterjesztett mindkét költségvetésben 20-20 milliárd dollárnyi megtakarítást ért el, mintegy 120 fölöslegesnek ítélt program eltörlésével.
Az elnök bejelentette: célja, hogy 2012 végéig 50 milliárd dollárt spóroljon meg a "helytelen kiadások" felszámolásával.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
- Nyugdíjreform Romániában: több adó, kevesebb szabadság a megtakarítások felett 8 hónapja
- Visszaelőzte ebben a Tesco a Lidlt 8 hónapja
- A magyarok harmada hónapról hónapra él – főleg az idősek vannak bajban 9 hónapja
- Felmérés: a magyarok több mint negyede nem tud megtakarítani 9 hónapja
- A dolgozók többsége szerint nyugdíjasként nem lesz elég megtakarításuk 10 hónapja
- Csökken a népesség, nő a nyomás - sokan későn kezdenek el a nyugdíjra félretenni 11 hónapja
- Spórolni luxus, főleg a nőknek – nagy különbségek a fiatalok pénzügyeiben 12 hónapja
- Megtakarítások: a fiatalok nem húznák sokáig a félretett pénzükből 1 éve
- Felmérés: a magyar fiatalok fele semennyi pénzt nem tudott félretenni tavaly 1 éve
- Új rekordok születtek 2024-ben a pénztárszektorban 1 éve
- Mégsem élünk olyan jól, mint ahogy az MNB adatai mutatják? - Ekkora a magyarok vagyona 1 éve


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?