kapubanner for mobile

Obama elnök Thomas Perezt jelölte munkaügyi miniszternek

Barack Obama amerikai elnök hétfőn Thomas Perezt jelölte kormánya új munkaügyi miniszteréül, miután az előző miniszter, Hilda Solis januárban lemondott tisztségéről.

A tárcavezető-jelölt kinevezését a szenátusnak is jóvá kell hagynia. Perez 2009 óta az igazságügyi minisztérium emberi jogi részlegét vezette, amely egyebek között az állítólagosan tisztességtelen jelzálog-hitelezés áldozatai és a bankok között próbálta megtalálni a kiegyezés lehetőségét. Perez emellett fellépett az embercsempészés ellen, és támogatta a veteránok jogait.

A The Wall Street Journal hétfőn felhívta a figyelmet: a jelölés két héttel azután történt meg, hogy egy belső vizsgálat szakmai szabálytalanságokat állapított meg az emberi jogi részleg választási csoportjánál.

Pereznek republikánus képviselők szerint emellett köze volt ahhoz, hogy az igazságügyi tárca nem csatlakozott egy a minnesotai St. Paul ellen benyújtott magánkeresethez, amely szerint a város vezetése csalást követett el a szövetségi lakásalapok felhasználásakor.

A republikánus szenátorok a második Obama-kormány vezető tisztségviselőinek kinevezése során eddig Chuck Hagel védelmi miniszter és John O. Brennan kinevezésével kapcsolatban támasztottak nehézségeket. A külügyi tárca egyik esélyeseként számon tartott Susan Rice ENSZ-nagykövet az őt ért ellenzéki támadások miatt már a kiválasztási stádiumában visszalépett a jelöléstől.

Az igazságügyi tárcánál betöltött állása előtt Thomas Perez Maryland állam munkaügyi hivatalát vezette. Az előző munkaügyi miniszter, Hilda Solis januárban mondott le.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek