Oktatási együttműködésre szerződött az IT Services Pécsen
Hosszú távú oktatási és kutatási együttműködésben állapodtak meg a Pécsi Tudományegyetem, az IT Services Hungary Kft. és a pécsi önkormányzat képviselői szerdán a baranyai megyeszékhelyen.
Bőthe Csaba az esemény kapcsán tartott sajtótájékoztatón elmondta: az IT Services a világ 22 országában 60 ezer munkavállalót foglalkoztató német T-Systems International magyar leányvállalata. A cég Magyarországon 3200 embert foglalkoztat, ebből 104-et a pécsi telephelyén.
"A terv az, hogy a pécsi alkalmazottaink számát idén további 100-150 emberrel növeljük, és kedvező piaci környezet, továbbá elegendő megrendelés esetén 2015 végére 600-800 fős kapacitásunk legyen a baranyai megyeszékhelyen" - fűzte hozzá. Megjegyezte, munkatársaik közé informatikai, vagy más szakokon tanuló, illetve végzett, de idegen nyelveket, elsősorban a németet, magas szinten beszélő fiatalokat várnak.
Az egyetemmel és a várossal kötött megállapodás jelentőségét hangsúlyozva elmondta, hogy az informatikai és telekommunikációs tanácsadási szolgáltatások széles köréből az informatikai megoldások menedzsmentjére, kiszervezésére, fejlesztésre, rendszerintegrációra összpontosító vállalat folyamatosan fejleszti budapesti, debreceni és pécsi telephelyét, de ez a munka kevésbé az építkezésről, inkább a megfelelően képzett humán erőforrás megtalálásáról szól.
Bódis József arra mutatott rá, hogy a felsőoktatási intézményeknek a társadalom és a gazdaság hosszú távú és azonnali igényeit egyaránt ki kell szolgálnia. Szavai szerint felértékelődött azoknak a képzéseknek a szerepe, amelyek résztvevői az egyetemek falai közül kikerülve gyorsabban tudják hasznosítani ismereteiket.
Páva Zsolt azt mondta: Pécs immár két évtizede folytat komoly küzdelmet gazdasága fellendítéséért. Ebben a munkában voltak kisebb-nagyobb eredmények, áttörést még nem sikerült elérni, viszont jelenleg is folynak tárgyalások pécsi befektetésekről, és hamarosan megnyílik a város új ipari parkja.
A politikus reményét fejezte ki, hogy az IT Services pécsi megjelenése és működése éppen annak a jól képzett munkaerőnek a megtartásához járul hozzá, amelynek képviselői megfelelő állások hiányában eddig elhagyták a várost.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
Új szakokkal megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a felvi.hu-n - tudatta az Oktatási Hivatal pénteken a honlapján. Teljes cikk
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 4 hete
- Hogyan lesz a vállalati kultúra a megtartás egyik legerősebb eszköze? - aki válaszol Plósz Orsolya 1 hónapja
- Száz új munkahely Pécsen: ami most elindult, hosszú távra szólhat 1 hónapja
- Idén is a top munkaadók között a Philip Morris International 1 hónapja
- Új Country Manager a JTI Hungary Zrt. élén 1 hónapja
- Négyszáz új dolgozót toboroz ez a cég Debrecenben 1 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a vízügyi dolgozók 2 hónapja
- The HR profession suffers from success blindness 2 hónapja
- Képzelt állásinterjú egy bértranszparens országban - fikció, ami hamar valósággá válik 2 hónapja
- Lesz idén prémium? Mikor jár és mikor perelhetünk érte? 2 hónapja
- Új rendszer jön: ezért dolgozik majd több elítélt a vasútállomások környékén 3 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben