Olaszországban a legmagasabb a gazdaságilag inaktívak aránya az EU-ban
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett, 2016-ra vonatkozó adataiból kiderül: az uniós tagállamok közül Olaszországban a legmagasabb a gazdaságilag inaktívak aránya a teljes, 15-64 éves korcsoportba tartozó népességhez viszonyítva - írja az MTI.
A gazdaságilag inaktívak 35 százaléka valamilyen oktatási jogviszonnyal rendelkezett, 16 százaléka nyugdíjas volt, szintén 16 százaléka súlyos betegségben szenvedett vagy fogyatékossággal élt, 10 százalékuk pedig gyermekgondozással vagy munkaképtelen felnőttek ápolásával foglalkozott az Eurostat adatai szerint.
Az inaktívak közöl átlagosan 10-ből majdnem 8 megkérdezett (78 százalék) úgy nyilatkozott, hogy nem is akar munkát vállalni. A gazdasági inaktivitásban szerepet játszik az iskolázottság szintje. A legalacsonyabb szintű végzettséggel rendelkező 15-64 évesek csaknem fele, 47 százaléka volt inaktív az EU-ban 2016-ban, a középfokú végzettséggel rendelkezők között ugyanez az arány 24 százalék volt, míg a felsőfokú végzettségű 15-64 évesek mindössze 12 százaléka volt gazdaságilag inaktív.
Az uniós tagállamok közül Olaszországban regisztrálták a teljes 15-64 éves korcsoportba tartozó népességhez viszonyítva a legmagasabb, 35,1 százalékos gazdasági inaktivitási arányt, ugyanez az arány Romániában és Horvátországban 34,4 százalék volt, Belgiumban 32,4 százalék, Görögországban pedig 31,8 százalék.
2016-ban az uniós tagországok közül Svédországban regisztrálták a korcsoportba tartozó népességhez viszonyítva a legalacsonyabb, 17,9 százalékos gazdasági inaktivitást, Dániában 20,0 százalék, Hollandiában 20,3 százalék, Németországban pedig 22 százalék volt a gazdaságilag inaktívak aránya.
Magyarország a tizedik helyen állt tavaly, a gazdaságilag inaktívak aránya 29,9 százalék. A nők inaktivitási aránya 36,5 százalék, míg a férfiaké 23,1 százalék volt Magyarországon.
Az Eurostat 5 EU-n kívüli országról is közölt adatokat. Közülük Izlandon volt a legalacsonyabb, 10,7 százalékos a gazdasági inaktivitási arány, míg a legmagasabb arányú gazdaságilag inaktív népességgel Törökország rendelkezett tavaly, ahol az inaktivitási ráta 43,1 százalék volt. A nemek közötti különbség számottevő volt Törökországban: míg a férfiak között az EU-átlag (27,1 százalék) alatti 22,4 százalék, a nők között kiugróan magas, 63,8 százalék volt a gazdaságilag inaktívak aránya tavaly.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 1 hónapja
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 1 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- Így állt a munkanélküliség és a foglalkoztatottság a V4-ekben és az EU-ban - grafikon 2 hónapja
- A működés kezdete után 3 évet túlélő vállalkozások aránya - grafikon 2 hónapja
- A potenciális munkaerő-tartalék számra korcsoportonként - grafikon 3 hónapja
- Így változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban - grafikon 3 hónapja
- A dolgozó orvosok száma korcsoport szerint - grafikon 3 hónapja
- A magyar munkavállalók rendszeres és nem rendszeres átlagkeresete - grafikon 4 hónapja
- A nem nappali képzésben részt vevő hallgatók számának alakulása 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?