Orbán: erős vállalkozókra van szükségünk
A változtatás szükségességét hangsúlyozta Orbán Viktor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) budapesti gazdaságpolitikai fórumán, hétfőn.
A pártelnök szerint a változtatásban mindenkinek megvan a maga dolga, az övé is, és tudatában van a helyzet súlyosságának és a saját felelősségének is. Orbán Viktor azt mondta, Európában a neoliberális korszak véget ért.
A Fidesz elnöke szerint pártja és a vállalkozók is a biztonságos változásban érdekeltek, ehhez tapasztalat és erő kell. Orbán Viktor azt mondta: a vállalkozóknak erős kormányra, a Fidesznek erős vállalkozókra van szüksége, az országnak pedig szüksége van mind a kettőre.
A pártelnök szerint nem párt-, ideológiai kérdésről van szó, hanem arról, hogy mindkét fél "nemzeti elkötelezettségű".
Orbán Viktor leszögezte: ma Magyarország gyenge ország, gyengék a vezetői, a kormányzata, az állama, "gyenge a hazánk"; együtt lehet elérni, hogy az ország élére erős vezetők kerüljenek, hogy erős kormányzat, gazdaság, vállalkozói világ, állam, nemzet legyen.
Orbán Viktor bejelentette: gazdasági tényfeltáró bizottság felállításáról döntött a Fidesz az elmúlt napokban. A Fidesz elnöke közölte: e bizottság vezetését Varga Mihály volt pénzügyminiszterre bízzák, és felhatalmazzák, hogy külső szakértők bevonásával kezdje meg a gazdaság teljes átvilágítását. A pártelnök indoklásképpen azt mondta, Magyarországon van egy olyan "úttorlasz", amely máshol nincs: az, hogy néhány év óta az országban gyakorlattá vált, hogy a kormány eltitkolja és meghamisítja a valós költségvetési számokat.
"Ha a választásokon túlra gondolok, a legnagyobb szakmai dilemmát az okozza, hogy hogyan fogjuk a világ nyilvánossága előtt felfedni az ország valóságos helyzetét anélkül, hogy ne kerüljünk Görögország helyzetébe" - mondta Orbán Viktor.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Rangos üzleti díjjal jutalmazták a magyar befektetőt – jön a globális megmérettetés 2 hónapja
- NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók 3 hónapja
- Váltás a Prohuman élén, ő az új vezérigazgató 3 hónapja
- 180 ezer forinttal nőhet Orbán Viktor fizetése, Kövér László majdnem hatmilliót kereshet márciustól - Így nő a képviselők bére 3 hónapja
- A megszűnt egyéni vállalkozások száma 2014 és 2024 között - grafikon 3 hónapja
- Vállalkozók figyelem! Itt vannak a legfontosabb határidők 2026-ra 4 hónapja
- Sok ezer vállalkozó eshet el a kedvezőbb adózástól - Hamarosan figyelmeztet a NAV 4 hónapja
- Orbán Viktor: januártól 700 ezer család jövedelme nő biztosan 4 hónapja
- Orbán Viktor megszólalt a nyugdíjemelésről 5 hónapja
- Bejelentést tett Orbán Viktor a 14. havi nyugdíjról 6 hónapja
- Ne szimfóniát komponáljon, hanem teregesse ki a ruhát az AI 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?