kapubanner for mobile

Orosz Vivien, a Mol-csoport stratégiai HR-vezetője

Ezúttal a Mol-csoport stratégiai HR-vezetőjét, Orosz Vivient mutatjuk be. Karrierje során számos nagyvállalat humán erőforrás stratégiájának kialakításában vett részt, vezetői szemléletében meghatározóvá a szervezeti érdekek szem előtt tartása vált.

Orosz Vivien
Orosz Vivien 2013 júniusa óta vezeti a Mol-csoport stratégiai HR területét, feladata a nyugat- illetve közép-európai régiótól Oroszországon át a Közel-Keletig a vállalat munkatársainak és a vállalat szervezetének fejlesztése, valamint a stratégiai programok irányítása.

Karrierjét a Budapest Airport HR-specialistájaként kezdte 2003-ban, ahol a következő években a képzés-fejlesztést irányította és HR Business Partnerként dolgozott.

2008-ban csatlakozott a Coca-Cola Magyarországhoz mint HR-menedzser, ahol a szervezetfejlesztés mellett a sales és marketing, területért volt felelős, több mint 650 ember tartozott hozzá. Vivien a vállalat belső kommunikációjának kialakításában is részt vett, miközben 2009-ben humán erőforrás szakon szerzett diplomát a Corvinus Egyetemen.

2011 után a Vodafone Magyarországnál, illetve a Vodafone szolgáltató központjánál a Centre of Excellence vezetője volt, illetve később csatlakozott az Unileverhez, ahol HR-vezetőként az igazgatótanács tagja lett.

Jelenlegi munkahelye, a Mol-csoport közel 40 országot és 30 ezer munkavállalót fog össze, Budapesten működő 600 fős Head Office-szal. A cégnél az általa vezetett stratégiai HR magában foglalja a kompetenciák kialakítását, mérését, fejlesztését, a tehetség menedzsmentet, sokszínűséget, teljesítmény menedzsmentet, vezetőfejlesztést, szervezetfejlesztést, tehetségek felkutatását és számukra speciálisan kialakított programokat, a keresés és kiválasztási stratégiát, employer brandinget, munkavállalói elégedettség mérést, trainee programot, a karrier menedzsmentet és utódlási tervek összehangolását, változás menedzsmentet és az onboarding aktivitást, illetve mindezek koordinálását az összes országban.

Orosz Vivien azt vallja, hogy a HR-nek mint támogató funkciónak az üzleti eredményekre kell összpontosítania. A HR célja az, hogy a szervezetet egyre stabilabbá és jövedelmezőbbé tegye.

„Nagy kihívás és sok feladat áll előttünk, de számomra személyesen is nagyon megtisztelő volt a felkérés a pozícióra, mert azt gondolom, hogy a vállalati sikeresség kulcsa a kompetenciafejlesztés, amely ma már messze nem tréningeket jelent. A Mol-csoport elkötelezett a munkavállalók fejlesztésében, a tehetségek megtalálásában és megtartásában. Komoly erőket mozgósítunk annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabb módon támogassuk az üzletet, fejlesszük kollégáinkat, így biztosítva a cégcsoport vállalati eredményeit” – mondta Orosz Vivien.

„Szabadidőmben igyekszem a lehető legtöbb időt a kutyáimmal tölteni, illetve gyerekkorom óta rajongok a könyvekért, nagyon szeretek olvasni” – teszi hozzá.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek