Orvosok sztrájkolnak Franciaországban
Határozatlan idejű sztrájkba kezdtek Franciaországban hétfőn a magánklinikákon dolgozó sebészek és az állami kórházakban dolgozó rezidensek, miközben mintegy harminc orvos-szakszervezet szervez a következő napokban tüntetéseket a kormány egészségügyi politikája ellen.
A Magánkórházak Szövetsége (FHP) szerint az 1100 franciaországi magánkórház és -klinika hetven százaléka érintett valamilyen szinten a munkabeszüntetésben: a műtéteket elhalasztották, a sürgős beavatkozást igénylő betegeket pedig az állami kórházakba irányították. A 37 párizsi állami kórház vezetősége azt közölte, hogy a műtéti beavatkozásokat náluk is elhalasztották hétfőn, de a sürgős eseteket mindenhol el tudták látni.
A kórházi rezidensek országos szakszervezetének (ISNH) felhívására eközben hétfő délután mintegy 4 ezer rezidens tüntetett az egészségügyi minisztérium épülete előtt. Ők a jelenlegi munkakörülményeik ellen és a kormány állítólagos "röghöz kötési" javaslata ellen tiltakoznak. A francia Orvosok Rendjének Nemzeti Tanácsa (CNOM) azt javasolja, hogy a végzős orvostanhallgatók szakképesítésük megszerzése után legalább öt évig kötelezően abban a régióban gyakorolják a hivatásukat, ahol a tanulmányaikat végezték.
A kórházi műtétek specialistáinak legjelentősebb szakszervezete, a Bloc, valamint húsz másik orvos-szervezet felhívására a magánsebészek szerdára szerveznek tiltakozó megmozdulást Párizsban.
Marisol Touraine egészségügyi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a sebészek honoráriumát korlátozó szerződést a három legjelentősebb szakszervezet már aláírta, ugyanakkor jelezte: "az ajtó még mindig nyitva áll". Szerinte jó megállapodás született, mert a betegeknek kevesebbet kell majd fizetniük, a sebészi beavatkozások egy részéért pedig a társadalombiztosítás többet fog fizetni az orvosoknak. A miniszter szerint a betegeknek nem kell nyugtalankodniuk, a kórházak nem fognak leállni a sztrájk idején sem.
Julien Langlet, a rezidens-szakszervezet vezetője szerint az ő megmozdulásuk "legalább egy hétig-tíz napig fog tartani". A miniszter azt is megerősítette, hogy a kormánynak nem áll szándékában a pályakezdők röghöz kötése. Szerinte a lapok "megalapozatlan pletykákról" cikkeznek ez ügyben. Kijelentette: "megismétlem, itt és most, egyértelműen, hogy a kormány soha nem tervezte és nem tervezi az orvosok szabad elhelyezkedésének korlátozását".
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Öt éve nem mért csúcsra emelkedett a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában a tavalyi utolsó negyedévben. Teljes cikk
A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk
Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 4 hete
- Gyanúsan sok a beteg az ünnepek körül – ezért változtat a kormány a táppénzen 4 hete
- Felmérés: az egészségügyben továbbra is fennáll a nemek közötti bérszakadék 1 hónapja
- Bértáblák 2026 2 hónapja
- Hogyan válasszunk irodai forgószéket - HR- és vezetői szempontok 2 hónapja
- A dolgozó orvosok száma korcsoport szerint - grafikon 2 hónapja
- Bőrgyógyászat: több mint bőrproblémák 2 hónapja
- Az egészséges vérplazma jelentősége és felhasználása 3 hónapja
- 5 milliós fizetésért toboroznak magyar mentősöket Csádba 3 hónapja
- Aggasztó a magyar orvosok mentális állapota: 100-ból 2-nél súlyos az öngyilkosság veszélye 3 hónapja
- A vizelet negatív, a panasz mégsem múlik? Hólyagfájdalom-szindróma is lehet 4 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben