Összevonhatják a jegybankot és a PSZÁF-ot

Összevonhatják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feladat- és hatásköreit, ellátásukra pedig egy új szervezet jöhet létre, ha az Országgyűlés elfogadja azt a módosító indítványt, amelynek benyújtásáról szerdai ülésén döntött a parlament alkotmányügyi bizottsága. Az MSZP és a Jobbik szerint a javaslat valódi célja Simor András jegybankelnök eltávolítása, míg az LMP úgy látja, a miniszterelnök einstandolja az MNB-t.

A módosító javaslat szerint - amelyet a 2012. január 1-jétől hatályos új alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti jogszabályhoz nyújtott be a bizottság - az összevonásról és az új szervezet létrehozásáról sarkalatos törvény, pontosabban az új jegybanktörvény vagy a PSZÁF-törvény rendelkezhetne. A bizottsági javaslatról pénteki rendkívüli ülésén dönthet a parlament, a törvényről pedig egy héttel később, december 23-án szavazhat a Ház az ülésterv szerint. Az új szervezet elnökét a köztársasági elnök nevezhetné ki hat évre, a két alelnök pedig az MNB és a PSZÁF hivatalban lévő elnöke lenne mindaddig, amíg elnöki megbízatásuk tartott volna. Ezután az államfő nevezhet ki új alelnököt.

Az alkotmányügyi bizottság az összevonás lehetőségének megteremtését azzal indokolja, hogy "a pénzügyi piacok integrálódásával, a banki és az egyéb pénzügyi tevékenység közötti határok elmosódásával új kihívások jelentek meg a pénzügyi szektorban, amelyekre egy lehetséges megoldást jelenthet a pénzügyi intézmények felügyeleti tevékenységének és a jegybanki tevékenységnek az egyesítése".

A Fidesz szerint újra átláthatóvá kell tenni az előző kormányzati ciklus során rossz irányba változó pénzügyi felügyelet rendszerét, ezért a párt országgyűlési frakciója támogatja az alkotmányügyi bizottság javaslatát. Közlésük szerint a javaslattal létrejön annak a lehetősége, hogy a jövőben egy, a jelenleginél erősebb és jobban működő pénzügyi felügyeleti rendszer működhessen Magyarországon. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a szavazásig alakítja ki álláspontját a módosító indítványról.

Az MSZP szerint kizárólag Simor András eltávolítását szolgálja a javaslat. Bárándy Gergely országgyűlési képviselő az MTI-nek nyilatkozva elképesztőnek nevezte az indítványt és a beterjesztés módját is. Az MSZP-s politikus kifejtette: a Fidesz-KDNP korábban hasonlóképpen, váltotta le mandátumának lejárta előtt a Költségvetési Tanács és a Legfelsőbb Bíróság elnökét. Szerinte az a közös ezekben a szervezetekben, hogy vezetőik bírálták a kabinet egyes döntéseit.

Az LMP véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) is "einstandolja, és ezzel a lépéssel az utolsó szöget veri a magyar demokratikus intézményrendszer koporsójába - mondta az MTI-nek szerdán Vágó Gábor. Szavai szerint az LMP megdöbbenéssel fogadta a módosító indítványt, mert így a kormány az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék után az "utolsó demokratikus intézményt", az MNB-t is "bevonja a narancsuralmi rendszerbe".

A Jobbik is úgy vélte: a javaslat valódi célja, hogy megvonják Simor András jegybankelnöktől a jogköreit, amit a Jobbik támogatna is, ugyanakkor az ellenzéki párt szerint ez a módszer jogilag aggályos, hiszen két teljesen különböző hatás- és feladatkörrel rendelkező szervezetet vonnának össze - mondta az MTI-nek Lenhardt Balázs.

Az MTI megkereste a kormányszóvivői irodát, ahol azt a tájékoztatást adták, hogy a kérdésről a kabinet még nem tárgyalt. Az MNB-nél és a PSZÁF-nál egyelőre nem reagáltak az MTI megkeresésére, hogy hogyan ítélik meg a javaslatot, és a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) sem válaszoltak szerdán estig. Az MTI által megkérdezett elemzők szerint a világban van példa a jegybank és a pénzügyi felügyelet összevonására, a pénzpiacok azonban negatívan fogadhatnák ezt.

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egymillió forintot bukhat, aki ezt nem igényli munkáltatójánál - Már csak pár nap maradt

Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk

NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók

Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk

Balesetezett a busz, ami a a Samsung-gyár dolgozóit szállította, a dolgozókat a mentők érkezése előtt bevitték a gyárba

A vállalat szerint a helyszínen senki nem jelezte, hogy azonnali orvosi ellátásra lenne szüksége. Teljes cikk