kapubanner for mobile

Össztűz alá kerültek a nemzetközi könyvvizsgálók

Két oldalról támadják a könyvvizsgálókat: egyrészről jobb színben szeretnék feltüntetni pénzügyeiket az ügyfelek, másrészről a piac is nyomást gyakorol rájuk hitelesebb beszámolókat várva. Sokan neheztelnek ugyanis ezen szakmát gyakorlókra amiatt, hogy nem voltak képesek a válság kirobbanása előtt a bankok könyveiben rejlő kockázatos eszközökről hiteles képet adni, adja hírül a Világgazdaság.

A hét elején egyeztető fórumot tartott a Magyar Könyvvizsgálói Kamara a húsz legnagyobb hazai könyvvizsgáló társaság részvételével. Itt több hozzászóló jelezte, a vállalkozások beszámolóinál megnőtt a "kozmetikázás" kockázata, amellyel a hitelképességük látszatát szeretnék fenntartani. Emiatt gyakoriak a nézeteltérések a beszámolót készítő vállalkozás és az azt véleményező könyvvizsgáló között, főként az olyan szubjektív tényezők megítélésében, mint például a követelések értékvesztése, illetve a folyamatban lévő pereik leendő kimenetele - áll a Világgazdaságban.

Mindeközben egyre erősebb össztűz alá kerülnek a nemzetközi könyvvizsgálók, mind hangosabban kritizálják ugyanis világszerte a „négy nagy” auditort - KPMG, Deloitte, PricewaterhouseCoopers, Ernst & Young, - amiért nem voltak képesek a válság kirobbanása előtt a bankok könyveiben rejlő kockázatos eszközökről hiteles képet adni.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek