Öt napra leállt a szerb Fiat gyár az orosz embargó miatt
Az alacsony kereslet, valamint az Oroszország és az Európai Unió közötti feszült viszony miatt öt napra leállt a termelés a szerbiai Fiat autógyárban.
A Fiat autógyár az idei év eddigi legnagyobb szerbiai exportőre, az év első hét hónapjában a kivitel 921,6 millió euró (291,631 milliárd forint) volt, 9,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
Mindezek ellenére a gyár szeptemberben legalább öt napra leállt, és várhatóan októberben is lesz néhány munkaszüneti nap. Ennek oka a gyár közleménye szerint a gazdasági válság, valamint a gépjárművek európai és világpiacán zajló "események".
Szakértők szerint ezeken túl a – leginkább az amerikai piacon eladott – 500L-es modell nem elég versenyképes már, és a gyárat is korszerűsíteni kellene, ahhoz pedig újabb befektetésekre van szükség – írta a honlapján a B92 televízió kedden.
Stojan Stamenkovic gazdasági szakember szerint a hivatalos állásponttal szemben azért állt le a termelés, mert a Fiat nem gyárt új modelleket, a jelenlegiekből pedig még sok van raktáron, azoknak pedig egyelőre nincs piaca. Hozzátette: a gépjárműpiacon 3-4 évente új modellekre, vagy legalább valamilyen külső vagy belső dizájnt érintő változásokra van szükség.
Mahmud Busatlija befektetési szakember úgy véli: a gépjárműipart megviseli az ukrán válság, illetve az EU és Oroszország közötti viszony megromlása.
Tavaly mintegy 30 ezer 500 L típusú autót kellett visszavonni az amerikai piacról. Busatlija szerint annak ellenére, hogy akkor nem hangzott el, a hibás járművek a szerbiai gyárból származnak, ez is hatással lehet az eladások csökkenésére.
Hozzáfűzte még, hogy a Fiat-csoporton belül nem maradhat versenyképes a szerbiai gyár az európai piac stabilizálódása után sem, mert az évi 100 ezer személygépkocsit előállító kragujeváci üzem a legkisebb kapacitású Fiat-gyár. Lengyelországban például – folytatta a befektetési szakember – évente félmillió Fiatot állítanak elő. Emellett a kezdeti növekedést sem tudja megismételni a szerb Fiat. "A gyártás kezdetén az üzem évi 10 ezerről 100 ezerre növelte kapacitását. Ezt lehet, hogy 120 ezerre tudja még növelni, de az már nem túl látványos eredmény. Nem számíthatunk növekedésre befektetések nélkül" – értékelte Busatlija.
Annak ellenére, hogy a Fiat Szerbia legnagyobb exportőre, már tavaly is jelentős anyagi gondokkal küzdött, és állami támogatásra szorult. A kragujeváci gyár jelenleg valamivel több mint 3 ezer dolgozót foglalkoztat. Bezárásáról egyelőre nem esett szó. Az olasz Fiat és a szerb kormány közötti szerződés 2018 végén jár le, amikor bármelyik fél eladásra kínálhatja fel tulajdonrészét. A kragujeváci vállalatban a szerb államnak 33, az olasz Fiatnak pedig 67 százalékos részesedése van.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Mi van, ha leáll a ChatGPT? Mennyire sérülékeny az MI-alapú munkavégzés? 11 hónapja
- Újvidéki tragédia - egy hónapos sztrájkot hirdettek a szerbiai ügyvédek 1 éve
- Történelmi mélypontra került a munkanélküliség Oroszországban 1 éve
- Megszólalt Putyin az orosz munkanélküliséggel kapcsolatban 1 éve
- EU-biztos: a magyar kormány biztonsági kockázatot vállal azzal, hogy oroszokkal igyekszik csökkenteni a munkaerőhiányt 2 éve
- Miért könnyíti meg a magyar kormány az orosz vendégmunkások munkavállalását? 2 éve
- Két általános iskolában is szülők vertek meg tanárokat 2 éve
- Minden második orosz úgy érzi, hogy a legalapvetőbb kiadásokra sem elég a fizetése 2 éve
- Leállítják a nagyolvasztót a több ezer embert foglalkoztató Dunaferrnél 3 éve
- Ezek a szabadságolási trendek idén nyáron 3 éve
- Ismét leállni kényszerült a legendás Ferrero belgiumi üzeme 3 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?