kapubanner for mobile

Leállítják a nagyolvasztót a több ezer embert foglalkoztató Dunaferrnél

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Akár ezer ember munkáját is érintheti, hogy augusztus 10-től határozatlan időre leáll a Dunaferr nagyolvasztója. Vajon mi lesz az alkalmazottakkal?

Augusztus 10-től határozatlan időre leáll a Dunaferr nagyolvasztója, értesült a HVG a több forrásból is megerősített lépésről. A döntést azonban nem a vasmű majdani tulajdonosa, a Liberty Steel hozta, hiszen az még nem is gyakorolhatja a tulajdonosi jogokat - írja a VG. Az indoklás mindenesetre az, hogy a tevékenység gazdaságtalanná vált a jelenlegi acélárak mellett.

A VG úgy értesült, hogy a lépés nem lepte meg az ügyben érintett hazai döntéshozókat, mert gazdaságilag racionálisnak tartják a nagyon alacsony világpiaci acélárak ismeretében. Forrásunk emlékeztetett, hogy az eladáskor hivatalos körökben jelezték, hogy „innen nem lesz leányálom a történet”. Mindenesetre a mostani lépés nem hat a munkavállalókra, és nem hat a Dunaferr hosszú távú biztonságára, jövőképére sem. 

A hvg.hu értesülései szerint viszont, ha az acélmű nem kap vasat a nagyolvasztóból, és a vasból nem készül acél az öntőmű számára, akkor az nem tud bugát gyártani. Ha pedig nincs buga, a meleghengermű sem gyárt melegen hengerelt tekercset eladásra vagy hidegen hengerlésre. Mindez a lap szerint legalább ezer ember munkáját érinti a 4-5 ezer fős Dunaferrnél.

 

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek