Öt nyelven beszél az új finn vezető
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTaira-Julia Lammit nevezték ki az ABB Kft. ügyvezető igazgatójává a közelmúltban. A portálunknak eljuttatott anyagból kiderül, hogy az új vezető Finnországból származik és öt nyelven beszél.
Taira-Julia Lammi az igazgatói székben Tanja Vainiot váltja, akit az ABB cseh leányvállalatának ügyvezető igazgatójává neveztek ki.
A közleményben azt írják, Taira-Julia Lammi 1997 óta dolgozik az ABB-nél. Ez idő alatt számos felső vezetői pozíciót töltött be a minőségirányítás, az üzletvitel-fejlesztés, valamint az ellátási lánc- és projektmenedzsment területén.
Szakmai pályafutása főbb mérföldkövei: minőségügyi menedzserként az ABB egyik üzleti egységénél betekintést nyert a főbb részlegek tevékenységébe, és megismerhette a termékeket, a folyamatokat, a vevőket és a beszállítókat is.
Ezt követően projektmenedzserként és projektfelelősként dolgozott, majd egy K+F csoportot vezetett, mely feladatkörben mérnökként jelentős gyakorlati tapasztalatot szerezhetett az ABB termékeivel kapcsolatban.
Pályafutása legeredményesebb időszakának azt a hét évet tekinti, amely során csoportvezetői minőségében a belső tanácsadó csoport szerepét betöltő “Internal Consulting Group” munkájában vett részt Finnországban és a Cseh Köztársaságban.
Elődjéhez hasonlóan Taira-Julia Lammi is Finnországból származik. MSc diplomáját a finnországi Tamperei Műszaki Egyetem mérnöki szakán szerezte. A finn mellett angolul, spanyolul, svédül és németül is beszél.
Szabadidejében szeret síelni, koncertekre és színházba jár - ha lehetősége nyílik rá - golfozik, Zumba- és fitneszórákat vesz, szeret utazni. Férjezett, két gyermek édesanyja - zárul a sajtóanyag.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?