Ötezer idegenvezető veszítheti el végleg a munkáját az országban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA szállodák alkalmazottai és az idegenvezetők is nehéz helyzetbe kerültek a beutazási korlátozások miatt.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke arról beszélt az InfoRádióban, hogy be kell zárni a budapesti szállodákat, mivel azok a külföldiekből élnek, ám a beutazási korlátozások miatt nem jöhetnek az országba.
„Ugyanaz a helyzet áll elő, amely áprilisban egyszer már kialakult. Budapest 90 százalékban külföldi turistákra épül, és most újra be kell zárnunk, kormányzati segítség nélkül pedig nem fogjuk tudni megtartani a személyzet nagy részét” - tette hozzá Flesch Tamás. Mint mondta, július-augusztusban a szállodáknak sikerült valamennyit behozniuk a veszteségeikből, de így sem érte el egyik sem a nulla szintet sem.
Az idegenvezetők sincsenek jobb helyzetben, ötezren veszíthetik el állásukat a beutazási korlátozások miatt. A Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének elnöke, Caesar Éva elmondta: a főként katás egyéni vállalkozóként dolgozó idegenvezetők nem kaptak járulékfizetési kedvezményt az államtól, és nagy részük vagy munkanélküli vagy más munka után nézett. Sokan megtartják egyéni vállalkozásukat, és nyelvtanítással próbálnak pénzt szerezni.
Az érintettek március óta próbálnak segítséget kérni, megkeresték a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát, a Magyar Turisztikai Ügynökséget, a Pénzügyminisztériumot, a NAV-ot, és írtak levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek is.
InfoStart
fotó: pixabay

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?