kapubanner for mobile

Ötmilliárd forintos támogatás az innovatív vállalkozásoknak

A program keretében 10 és 150 millió forint közötti összeget lehet igényelni, mondta Varga Mihály.

Ötmilliárd forintra pályázhatnak október 7-től azok a kis- és középvállalkozások, amelyek fejlesztéseikkel magasabb hozzáadott értékű munkahelyek létrehozását tervezik - közölte Varga Mihály hétfőn az MTI-vel. A pénzügyminiszter elmondta: az Út a jövőbe program a kkv-szektor versenyképességét és termelékenységét hivatott erősíteni, a vállalkozások az új technológiák alkalmazása mellett a munkavállalóik képzettségi szintjét is növelhetik.

A program a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek létrehozását segíti a kkv-k kapacitásbővítő és technológiai beruházásainak támogatásán keresztül. A kormány elkötelezett a munkavállalók béremelésének támogatásában, ezért a program feltételei erre is garanciát nyújtanak - ismertette a tárcavezető. A támogatás egyebek mellett új eszközök, gépek beszerzésére, az új technológia kialakításával kapcsolatos ingatlan beruházásra vagy akár szellemi termékekre is fordítható. A nyerteseknek vállalniuk kell, hogy a meglévő munkavállalói létszámukat megtartják, három éven keresztül évi minimum 10 százalékos bérfejlesztést hajtanak végre és képzésben részesítik a dolgozóikat - részletezte Varga Mihály.

Az igényelhető összeg 10 és 150 millió forint között alakul, de hátrányos helyzetű térségben megvalósuló beruházás esetén akár 200 millió forint is lehet. A támogatás vissza nem térítendő, mértéke elérheti az 50 százalékot is. A projekt részletes tájékoztatója a kormany.hu és az ofa.hu oldalon elérhető.

MTI
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek