Ötmilliárdos beruházás repíti Debrecent
Debrecen a Dunától keletre elterülő országrész legfontosabb logisztikai bázisa kíván lenni - jelentette ki Kósa Lajos polgármester a Debreceni Cargo és Logisztikai Központ befektetői tájékoztatóján.
Tájékoztatása szerint erre jó lehetőséget biztosít a debreceni repülőtér, amelynek a működtetésére kiír pályázat meghosszabbított határideje éppen pénteken járt le.
Ezzel összefüggésben Kósa Lajos bejelentette: az önkormányzat nem kívánja eladni a légibázist, már csak azért sem, mert ha megtenné, vissza kellene fizetni azt a jelentős európai uniós támogatást, amit a repülőtér területének szénhidrogén-mentesítésére nyertek el. Herdon István, a Xanga Holding Kft. ügyvezetője a befektetői tájékoztatón elmondta: cégük Debrecen Port elnevezéssel, több mint egy éves előkészítő munkával új projektkoncepciót fogalmazott meg, amelynek célja, hogy a debreceni nemzetközi repülőtér környezetében magas színvonalú infrastruktúra fejlesztéssel üzleti aktivitást generáljon.
A projekt egyik kiemelt eleme a Debreceni Cargo és Logisztikai Központ megvalósítása, aminek érdekében a Xanga Holding Kft., illetve a Xanga LLC tőkebefektető társaság 50-50 százalékos tulajdoni hányadával létrehozták a 120 millió forint jegyzett tőkéjű Debreceni Cargo és Logisztikai Kft-t.
A 20 millió eurós - mintegy 5,1 milliárd forinos - beruházás három ütemében 2 ezer négyzetméteres cargo csarnokot, 40 ezer négyzetméter összalapterületű logisztikai csarnokokat és 35 hektár további logisztikai fejlesztésekre alkalmas ingatlanterületet alakítanak ki. A fejlesztés eredményeként 2009. első negyedévére a térségben jelenleg teljes mértékben hiányzó cargo szolgáltatások biztosítására nyílik lehetőség, jövő év végére pedig elkészülnek a bérelhető logisztikai csarnokok is - tette hozzá Herdon István.
A térség adottságairól szólva Virág László, a Debreceni Cargo és Logisztikai Kft. ügyvezetője elmondta: a helyi repülőtér alkalmas a teherszállításban használt repülőgépek fogadására. Az Európai Unió legkeletebbre fekvő állandó vámúttal rendelkező nemzetközi légi határátkelőhelye teljes körűen megfelel a shengeni követelményeknek - fűzte hozzá az ügyvezető.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?