kapubanner for mobile

Ötmilliós kártérítés hamis zaklatási vádért

Felmentették a zaklatás vádja alól az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal gazdasági és humánpolitikai igazgatóhelyettesét, a belső vizsgálat szerint ugyanis 2004 nyarán alaptalanul vádolta meg az őt meggyanúsító hölgy - számol be a Népszabadság.

Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal zaklatási botránya még 2004 júliusában robbant ki, amikor egy bulvárlap Sz. Gabriella panaszos levele alapján megírta, hogy B. István fogdossa a hölgy mellét, simogatja a fenekét és puszilgatja időről időre. A vád szerint ezért cserébe munkaszerződést, magasabb fizetést, tanulási lehetőséget, bérletet és étkezési hozzájárulást ígért neki, ám mindebből semmit sem teljesített. B. István ugyanakkor kezdettől fogva azt állította, hogy a hivatalba édesanyja által beprotezsált a hölgy csupán a kirúgástól való félelmében "menekült előre", hiszen a tudtára is adta, hogy nem elégedett a munkájával.

A bulvárlap cikkének megjelenését követően az Esélyegyenlőségi Kormányhivatalban belső vizsgálat indult, ami végül alaptalannak ítélte meg a szexuális zaklatás vádját. B. István ezután pert indított a hírt leközlő napilap és a nő ellen bocsánatkérés, illetve kártérítés reményében. A Fővárosi Bíróság első fokon ötmillió forintos kártérítést ítélt meg neki, emellett arra kötelezte a nőt, hogy magánlevélben kérjen bocsánatot B. Istvántól.

A hölgy fellebbezését követően a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon megváltoztatta a döntést, s kimondta, hogy a nőnek nem kell kártérítést fizetnie, és bocsánatkérő levelet sem kell írnia; és a lapnak is csak egymillió forintot kell fizetnie, azt is csupán azért, mert leközölték az igazgatóhelyettes fényképét. Végül a Legfelsőbb Bíróság vizsgálta felül az esetet, s eljárásában szinte teljes egészében helyt adott a férfi keresetének. Mindössze annyiban módosított az elsőfokú ítéleten, hogy a nőnek nem kell bocsánatkérő levéllel fáradnia. Az ötmillió forintos kártérítés azonban jár, ebből négymilliót a bulvárlapnak, egymilliót pedig a lapnak és a nőnek egyetemlegesen kell megfizetnie - részletezi a Népszabadság.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek