Ötvenes nőket tartana munkában az EU

Enyhíthetne az Európai Unió munkaerőgondjain, ha nagyobb arányban sikerülne a munkaerőpiacon tartani vagy oda bevonni a nyugdíjkorhatárhoz közeledő nők rétegét - állapította meg egy kedden elfogadott európai parlamenti jelentés.

A strasbourgi plenáris ülésen nagy többséggel megszavazott dokumentum szerzője, a szlovákiai magyar Bauer Edit (MKP) emlékeztetett arra, hogy ez a csoport az egyik legelhanyagoltabb az uniós munkaerőpiacon: az 50-es éveikben járó nők foglalkoztatottságának aránya mindössze 37 százalék, és messze elmarad az Európa 2020-as foglalkoztatási stratégiában célul kitűzött 75 százaléktól.

Többszörös diszkrimináció áldozatai

Bauer Edit szerint a réteg munkaerőpiacon tartásával meg lehetne akadályozni, hogy nyugdíjas éveiket szegénységben töltsék. Továbbá ezek a nők olyan tudással, szakértelemmel és tapasztalattal rendelkeznek, amelyet nem szabad eltékozolni - hívta fel a figyelmet.

A jelentés szerint az 50-es éveikben járó nőknek többszörös diszkriminációval kell szembenézniük: gyakran éri őket hátrányos megkülönböztetés nemük és koruk miatt is. Meg kell akadályozni azt is, hogy a nők hátrányt szenvedjenek az anyaság miatt, vagy azért, mert gondoskodnak rászoruló családtagjukról. További probléma az idősödő nők egészségügyi állapota - jelezte a képviselő az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják

Figyelemre méltó toborzással keres új tanítót Babót. A falu polgármestere, Nyikos Gábor szerint a bértábla felett 10% pótlék, fizetett... Teljes cikk

Ekkora béremelést kap idén a spanyol király

Több mint négyezer eurós (1,5 millió forint) béremelést kap idén VI. Fülöp spanyol király, összhangban a köztisztviselők és közalkalmazottak... Teljes cikk

Közel 10 milliárdos botrány: letartóztatták egy gabonás cég vezérigazgatóját

Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság a Bászna Gabona Zrt. csaknem tízmilliárd forintos sikkasztással gyanúsított vezérigazgatóját. Teljes cikk