kapubanner for mobile

Pályaorientációs program indul kisiskolásoknak

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Iroda- és gyárlátogatások formájában már az általános iskola ötödik osztályától pályaorientációs programot indítana az oktatási államtitkárság - cikkezi a Magyar Hírlap.

"Fontos, hogy az általános iskolát befejező tanulók a pályaválasztás - esetükben középiskola-választás - időpontjáig kellő információval és ismerettel rendelkezzenek a továbbtanulási lehetőségekről, a munka világáról és saját képességeikről. Mindez egy jól átgondolt, a különböző korosztályok sajátosságainak megfelelő, tudatos formában valósítható meg" az oktatási államtitkárság szerint. Mint a Magyar Hírlapnak elmondták, a program már az ötödik, hatodik osztályban elkezdődne, gyár- és irodalátogatások, élménybeszámolók, illetve erdei iskolák formájában.

Az érdekvédők szerint ez túl korai. "Az érintettek még az érettségi környékén sem igazán tudják megmondani, hogy a későbbiekben milyen életpályán tudják magukat elképzelni" - fogalmazott Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnöke. "Nem járt még gyerekek között, aki ilyen minősíthetetlen és abszurd javaslatot kitalál" - kommentálta az elképzelést Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete vezetője.

A köznevelési törvény a Magyar Hírlaphoz is eljuttatott koncepciója hároméves, duális rendszerű szakképzés bevezetését említi. Az anyag szerint a szakképzésből különbözeti vizsgákkal lehet átlépni érettségit adó intézménybe. Galló Istvánné a tervek kapcsán kiemelte, figyelembe kell venni, hogy rendelkezésre áll-e annyi üzem, ahová a több ezer diákot elhelyezik.

Magyar Hírlap
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek