kapubanner for mobile

Parlamenti vita a rokkantsági törvényjavaslatról

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A megváltozott munkaképességűekről szóló részletes vitával zárult a parlament hétfői ülésnapja keddre virradó éjjel.

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló javaslat időkeretes részletes vitájában Vágó Sebestyén (Jobbik) azt hangsúlyozta, hogy az "éhenhaláshoz sem" lesz elegendő az a juttatás, amelyet a törvény alapján kifizetnek majd a rászorulóknak és kiesnek az ellátásból. Szerinte azt a pénzt, amit ezzel megspórolnak, részben az ő ellátásukra kellene költeni. Kérte továbbá, hogy a rehabilitációs ellátást ne szüntessék meg, hanem csak függesszék fel.

Nemény András (MSZP) szerint a javaslat 80 százalékban jó lenne, de a maradék 20 százalék annyira rossz, hogy így az a jelenleg érvényben lévőnél is rosszabb. Hozzátette, ez részben azért van így, mert forrásokat vonnak ki a rendszerből. Módosító indítványaikkal részben ezeket a problémákat szeretnék orvosolni - tette hozzá.

Kaufer Virág (LMP) azt emelte ki, hogy a törvény célkitűzésével az LMP egyetért, de szerinte a szöveg ezt nem képes megvalósítani, ezért több módosító javaslatot nyújtott be. Példaként említette azt a javaslatát, amelyben kevésbé szankcionálnák a feketemunkát, illetve a rehabilitációs hozzájárulásból befolyt összegeket csak rehabilitációs célokra fordítaná.

Halász János államtitkár előterjesztőként megköszönte a felszólalóknak, hogy hozzászóltak a részletes vitához.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek