kapubanner for mobile

Parragh: Németországban nehéz a bevándorlók munkaerőként alkalmazása

Németországban a kezdeti eufóriát, miszerint a migránsokkal megoldható a német gazdaság munkaerő gondja, felváltotta a kiábrándulás, az országba újonnan érkező bevándorlók esetében sem a motiváció, sem a szaktudás, sem a nyelvtudás nincs rendben - erről a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke beszélt az M1 aktuális csatornán.

Parragh László mindezt arra reagálva fejtette ki, hogy német kollégája, Dieter Kempf, a német iparszövetség elnöke a múlt vasárnapi német lapokban megjelent interjújában rámutatott, hogy a német gazdaság alapjában véve kész lenne a bevándorlók alkalmazására, a gyakorlatban ez azonban sokkal nehezebb ügynek bizonyul.

Az MKIK elnöke szerint a bevándorlóknak csak a töredéke tudott elhelyezkedni Németországban, ez ténylegesen csak néhány száz főt jelent. Az, hogy egy, az országba érkezett bevándorló milyen munkát végez nem közömbös. Nem mindegy ugyanis, hogy alkalmi munkában füvet nyír, vagy be tud illeszkedni egy gyár életébe, munkájába és oda tud állni a szalag mellé és kiszolgálja a munkaadó elvárásait - mondta Parragh.

Hozzátette: a munkaadók egy része eufórikus állapotban volt, amikor elindult a bevándorlás. A nagy cégek vezetői azt nyilatkozták: ez megoldja a munkaerő problémáikat. Most pedig azzal szembesülnek, hogy ez nem így van, és az államháztartás költségeit is nagyon megnöveli ez a folyamat. Most azon gondolkodnak a német gazdaság szereplői, hogy miként tovább. Várható, hogy a gondokat a politikának kell majd megoldania. Például a migránsok elhelyezését, lakhatását, hosszú távon ugyanis nem lehet őket táborokban tartani - fogalmazott az MKIK elnöke.

MTI
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Gyanúsan sok a beteg az ünnepek körül – ezért változtat a kormány a táppénzen

Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba. A... Teljes cikk

Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt

A vállalat az irodái méretét is csökkenti. Teljes cikk

Felmérés: az egészségügyben továbbra is fennáll a nemek közötti bérszakadék

Egy friss kutatás az egészségügyben dolgozók közti bérszakadékot vizsgálta, valamint azt, hogy mennyire tartják fontosnak az amerikai munkavállalók... Teljes cikk