kapubanner for mobile

Patai Mihály lesz a HVB Bank vezérigazgatója

Március elsejétől Patai Mihály, az Allianz Hungária Biztosító Rt. korábbi elnök-vezérigazgatója tölti be az UniCredito csoporthoz tartozó HVB Bank Rt. vezérigazgatói posztját.

A hírt az MTI információi szerint hétfőn jelentik be az UniCredito Magyarországra érkező vezetői. Patai a HVB Bank nyugdíjba vonuló vezérigazgatóját, Matthias Kunscht a bank élén.

Az Allianz Hungária Biztosító 2006. február 7-én jelentette be, hogy Patai Mihály lemond elnök-vezérigazgatói posztjáról, s helyét a társaság egyik vezérigazgató-helyettese, Salamon Károly veszi át. Az akkor személyes okokra hivatkozó Patai Mihály 10 évig végezte vezetői munkáját az Allianznál, lemondása február 28-i hatállyal érvényes.

Az Allianz Hungária Biztosító Rt. a legnagyobb hazai biztosító társaság, a cég 2005-ben 172,3 milliárd forint díjbevételt ért el.

A HVB Bank 2005. évi adatait még nem hozta nyilvánosságra, mérlegfőösszege 2004 végén meghaladta a 922 milliárd, adózott profitja pedig a 19 milliárd forintot. A bank - amely a magyarországi piacon kissé megkésve jelentette be, hogy a lakossági piacon erősít - 2004 júniusában új, erőteljes növekedési stratégiát hirdetett meg. E szerint a bank 10 milliárd forint értékű beruházással 32 fiókból álló hálózatát 100 egységre növeli. A bank az OTP, a K and H Bank, az MKB Bank, a Raiffeisen Bank és a CIB után a hatodik legnagyobb hitelintézeti csoport Magyarországon.

Az MTI információi szerint Patai Mihály neve két évvel ezelőtt, a brókerbotránnyal kapcsolatban a K and H Bank éléről távozni kényszerült Rejtő E. Tibor távozásakor is felmerült mint lehetséges utód.

Patai Mihály 53 éves, közgazdász végzettségű, az Allianz Hungáriánál betöltött posztját megelőzően a Kereskedelmi Bank Rt. ügyvezető igazgatója volt. Korábban a Világbank, a Pénzügyminisztérium, a Pénzügykutató Intézet, és az MNB munkatársa volt.

MTI/Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek