kapubanner for mobile

PDSZ: Botrány, és több ezres elbocsátás lesz a következmény

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Skandalumnak nevezte a pedagógusok heti óraszámának 30 százalékos emelésére vonatkozó elképzelést Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke csütörtökön az MTI-nek. A szakszervezeti vezető szerint a szándék megvalósulása több ezer pedagógus elbocsátásához vezethet.

Az érdekvédő azt mondta, hogy a javaslatot mindenféle egyeztetés nélkül fogalmazták meg a gazdasági tárcánál. Mendrey László emlékeztetett arra az egy évvel ezelőtt készült felmérésre, amely szerint a pedagógusok összterhelése heti 51 óra. A PDSZ elnöke elképzelhetetlennek nevezte, hogy ezt tovább növeljék.

Az emelés mellett ráadásul a pedagógusok fizetése változatlan maradna - folytatta, hozzátéve: több ezer, vagy akár tízezer pedagógus kerülhetne utcára. Mendrey László kitért arra is, hogy a közoktatási törvény általuk hivatalosan ismert utolsó változatában még 10 százalékos óraszámcsökkentés szerepelt.

A közoktatási törvény MTI birtokába került koncepciója szerint várhatóan április 20-án tárgyalja a kormány az anyagot. A 110 oldalas dokumentum szerint több kérdésben a kormány fog dönteni: a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) ugyanis eltérő állásponton van. Ezek közé tartozik a pedagógusok kötelező óraszáma is.

A gazdasági tárca szerint a pedagógusok kötelező óraszámát átlagosan heti kötelező 28 órára szükséges emelni. Ezen belül iskolafokozatonként, az egyes pedagógus munkakörökre lényegesen differenciáltan is megállapíthatóak az óraszámok.

A Nefmi szerint az előző két kormányzati ciklusban kétszer történt burkolt bérelvonás a kötelező óraszám emelésével, ezért a 170 ezres pedagógustársadalom a kormánytól óraszámcsökkentést vár. Ha a pedagógus-életpályamodell bevezetése legalább fokozatosan megindul, azzal szoros párhuzamban minimális (10 százalékos) emelést látnak lehetségesnek.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek