PM: már a januári fizetés is több lehet, ha időben nyilatkoznak az adókedvezményekről
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA legalább négygyermekes anyák összesen 20 milliárd forintot spórolhanak az szja-mentességgel.
Az év első hónapjaiban több tízezren felejtik el igénybe venni az adókedvezményeket, pedig az időben leadott nyilatkozatok nemcsak magasabb fizetést, hanem lényegesen kevesebb adminisztrációt is jelentenek - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM) kedden.
Kiemelték, célszerű már januárban kitölteni az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatók mielőbb figyelembe vegyék a munkavállalóknak járó kedvezményeket. Felidézik, hogy az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek. Ettől az évtől a négy vagy több gyermeket nevelő anyák is kedvezményben részesülnek.
A legalább négygyermekes anyákat illető örökélet szja-mentességgel idén - a tárca számításai szerint - mintegy 40 ezer édesanya összességében 20 milliárd forintot spórol. 2020. január 1-től ugyanis azok az édesanyák, akik legalább négy gyermeket szültek vagy fogadtak örökbe, és azokat saját háztartásukban nevelték a fizetésükből 15 százalékkal többet vihetnek haza - írják a közleményben. Ismertetik, hogy a családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forintot, a kétgyerekes családoknak 40 ezer forintot, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 000 forint adómegtakarítást jelent. A családoknál maradó jelentős összeg ellenére a korábbi évek tapasztalata alapján több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni. Ezt jól mutatja, hogy amíg 2019 áprilisában mintegy 740 ezer szülő érvényesített családi kedvezményt, addig tavaly januárban még csak 703 ezer.
A Pénzügyminisztérium hangsúlyozza, Magyarországon egyedülálló az első házasoknak járó adókedvezmény, amely havi ötezer forinttal segíti a házasságkötést követő két évben a frigyre lépőket. Az idén havi 8050 forint személyi kedvezmény jár az adóból azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít.
A tárca számításai szerint összességében több mint egymillióan jogosultak adókedvezményre. A négygyermekes anyáknak, illetve a családi, az első házas és a személyi kedvezményre jogosultaknak tehát érdemes minél előbb leadni az adóelőleg-nyilatkozatot, így az adómentesség, illetve az adókedvezmény összegével már a januári fizetés is több lehet. Azért se szerencsés a nyilatkozat kitöltését az utolsó pillanatra hagyni, mert az időben leadott nyilatkozatok nemcsak magasabb fizetést, hanem lényegesen kevesebb adminisztrációt is jelentenek. A fizetésből le nem vont adókedvezmény, illetve adómentesség összege majd 2021-ben az szja-bevallásban kérhető vissza, ám ehhez az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetet az érintetteknek kell kiegészíteni - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.
MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?