Pokorni: A Fidesz módosítani kívánja a közoktatási törvénytervezetet
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA miniszterelnök iránti lojalitás miatt döntött úgy Pokorni Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának elnöke, hogy a bizottság minősítse általános vitára alkalmasnak a közoktatási törvény tervezetét - mondta a politikus az MTI-nek kedden, megerősítve az Origo ez irányú értesülését.
A frakcióülésen vita volt arról, hogy a közoktatási törvény tervezetéről szóló kormány-előterjesztést általános vitára illik bocsátani - fogalmazott a szakpolitikus. Hozzátette: erre mondta a miniszterelnök, hogy ez egy olyan minimális és alapvető viselkedési norma, amit ő elvár mindenkitől. Ez rendben is van, ugyanakkor természetes, hogy minden kormányzati anyag javítható, tökéletesíthető módosító javaslatokkal, amitől ő nem zárkózott el - jegyezte meg Pokorni Zoltán.
A Fidesz-frakció a szakpolitikai vitákat nem hatalmi eszközökkel kezeli, hanem érvekkel folytatja le. Természetesen támogatom a miniszterelnököt és kormányát, ezért kezdtük el ennek a törvénynek a vitáját - mondta Pokorni, megjegyezve: nem titok, hogy elégedetlen a tervezet számos pontjának a minőségével. A tervezetet módosítani fogják.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
