Pokorni: Túl sok mindent államosítottak a közoktatásban
Helyes, hogy a kormány hozzányúlt a közoktatási rendszerhez, de ahogyan hozzányúlt, az helytelen, mert túl sok mindent államosított - mondta Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Budapesten.
Az oktatáspolitikus rámutatott: 300 ezer gyerek jár egyházi vagy alapítványi iskolákba, de ezek az iskolák még most sem tudják, hogyan finanszírozzák őket egy hónap múlva. Hozzátette: "tisztelet és becsület az átalakítás szenvedélyéért, de ártalmas az ilyen mértékű kiszámíthatatlanság", mert emiatt "sok apró bosszúság borít be bennünket".
Pokorni Zoltán véleménye szerint a mai magyar köznevelési rendszer legnagyobb problémája jelenleg a szegregáltsága, mert nem képes a leszakadó tanulókat esélyhez juttatni, az egzisztenciális-kulturális különbségeket pedig konzerválja, sőt nem egy esetben még növeli is. Ennek okai között az eddig szétaprózott iskolarendszert, a kevés közfinanszírozott tanórát és a pedagógiai kultúra merevségét említette.
Szerinte pusztán törvénnyel nem lehet rávenni a módosabb középosztályt, hogy gyermekeit a kevésbé motivált iskolákban tartsa, ennek ellensúlyozására az a megoldás, hogy a kistelepüléseken is kellenek jó iskolák.
Utalt arra is, hogy a közfinanszírozott tanórák időtartama ma Magyarországon alig több mint a fele az amerikaiénak, ezért azok a magyar szülők, akik megtehetik, saját maguk finanszírozzák a különórákat. Ennek kiküszöbölésére meglátása szerint megfontolandó lehet a 9 évfolyamos alapiskola, és az egész napos iskola törvényben rögzítése is jó dolog, de nem történt érdemi lépés a rendszer kialakításában. Ezt a struktúrát 5-8 év alatt lehet felépíteni, hogy valós eredményeket érjenek el - állapította meg.
A pedagógiai kultúra merevségére példaként hozta fel a Nemzeti alaptantervet, amely szerinte senki által nem teljesíthető elvárásokat támaszt a diákok felé, bevezettek egy új tantárgyat, és a többi tárgy tananyaga is megduzzadt.
Pokorni Zoltán közölte: a pedagógus-életpályamodell nem teljes bevezetése okot ad a jogos kritikákra, de mégis nagyon fontos, hogy a tanárok megbecsültsége ezáltal nő. Emellett fontosnak nevezte a pedagógusok munkájának minősítését is, amit viszont nem mindegy, hogy miként végeznek. A minősítési rendszer csak akkor működik, ha azt a benne szereplők elfogadják - fűzte hozzá.
Kiss János Tamás, a tankönyvkiadó vezérigazgatója megnyitó beszédében kiemelte: az előírt határidőre, július 15-ére megérkezett az összes tankönyvük a könyvtárellátó kijelölt raktáraiba. Ehhez az kellett, hogy szűk egy hónap alatt gyártsanak le több millió tankönyvet, amelyek az új előírásokhoz igazodnak, a megszokott színvonalat nyújtva.
Módszertani megalapozottságuk olyan alapelvekre támaszkodik, mint a bizalom a kollégákban, a szakemberekben és a gyerekekben, az együttműködés a tanárok, a diákok és a tankönyvkiadó között, a kreativitás, egymás megbecsülése, ideértve a tanárok társadalmi és anyagi megbecsülését is. Ezen alapelvek nélkül nem létezik jó tankönyv sem - jelentette ki.
Vekerdy Tamás gyermekpszichológus azt mondta: a tananyag nem arra való, hogy a tanárok "leadják", hanem arra, hogy a világ csodáira irányítsa rá a gyerekek figyelmét. A mai iskolarendszer a nyolcféle intelligenciából mindössze egyet, az értelmi intelligenciát méri, ez utóbbin belül pedig csak kettőt osztályoznak, a lexikális memóriát és a matematikai készséget. A történelem során ez nem volt mindig így, ám manapság "a felejtésnek tanítanak" az iskolák - közölte.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Turbulens piac: stabilabb, hatékonyabb működést eredményezhet a kiszervezés 2 hónapja
- "Sokan meg sem érik a nyugdíjat" – kemény levelet írtak Lázárnak a közlekedési dolgozók 2 hónapja
- Mitől lesz egy munkahelyi csoport valóban csapat? - HR „halmazelmélet” a gyakorlatban 2 hónapja
- Elhunyt a magyar szakszervezeti mozgalom egyik meghatározó alakja 2 hónapja
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 2 hónapja
- Elsősorban magyar munkaerőre építünk – így látja a kölcsönzői piacot a Pensum vezetője 3 hónapja
- Lázár János: a belső tartalék a cigányság – ha nincs migráns, nekik kell kitakarítani az IC-k vécéit 3 hónapja
- Új vezérigazgató a Continental Dohányipari Zrt.-nél 3 hónapja
- "Az utasok kevesebbet fizetnek, a mávosok többet keresnek" - Lázár János beszélt a MÁV -nál tervezett béremelésről 3 hónapja
- Lázár János: Csapataink harcban állnak 3 hónapja
- MI és az AI: a munka nem vész el csak átalakul? A magyarok egyelőre csak katasztrófaturisták? 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?