Praktikum Kft.: új telephely és állások
A tervek szerint új munkahelyet is jelent a jelenleg 130 megváltozott munkaképességű embert foglalkoztató Praktikum Kft. pénteken átadott új telephelye Kaposváron.
A 110 millió forintos beruházás az állam, az önkormányzat és a civil szféra összefogásának köszönhető - emelte ki az átadáson Hegedűs Lajos, a Praktikum Kft.-t 17 évvel ezelőtt megalakító Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének elnöke.
Szita Károly polgármester azt hangsúlyozta, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása révén minden egyes forint sokkal jobban hasznosul, mintha szociális támogatásként adnánk.
Gyürecs András, a megye legnagyobb, megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató cégének ügyvezetője elmondta: az új telephelyen jelenleg 1.000 négyzetméteren folyik termelés. Varrodában, asztalos-, illetve lakatos üzemben foglalkoztatnak megváltozott képességű dolgozókat.
Elmondta: több csarnok építését tervezik az 5.000 négyzetméteres telephelyen. A bővítés újabb munkahelyek létesítését teszi lehetővé.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?