Program hátrányos helyzetű diákok szakmaszerzéséért
Ösztöndíjban részesülhetnek a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban roma tanulók annak az uniós projektnek köszönhetően, amelyet a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) és konzorciumi partnerei valósítanak meg. A távlati cél az, hogy mintegy 6000 gyermek kapcsolódjon be sikeresen a szakképzésbe, és szerezzen piacképes szakmát.
A magyar kormány és az EU társfinanszírozásával megvalósuló kiemelt projekt célja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű - elsősorban roma - tanulók felzárkózási esélyeinek növelése. A program keretében az oktatási esélykülönbségek csökkentését és az iskolai lemorzsolódás mérséklését a tanulóknak nyújtott ösztöndíj, valamint mentori, továbbá pályaorientációs szolgáltatások biztosításával kívánja elérni a Nemzeti Munkaügyi Hivatal által vezetett konzorcium.
Az ösztöndíjra a 2013/2014-es tanévben az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályában tanuló hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű diákok pályázhatnak. A támogatás összege a féléves tanulmányi eredménytől függően változik. Az ösztöndíjat a tanulók két tanéven keresztül, vagy hetedik-nyolcadik osztályban, vagy pedig nyolcadik osztályban és a szakiskola-szakközépiskola első évfolyamában kaphatják meg. A fiatalok az anyagi támogatáson kívül mentori fejlesztésben és pályaorientációs szolgáltatásban is részesülnek.
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon