Megjelent: 14 éve

Régi-új igazgatót kapott a katasztrófavédelem is

Felmentette beosztásából az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjét, Tatár Attila altábornagyot a belügyminiszter, június 30-i hatállyal. Pintér Sándor az OKF élére július 1-jei hatállyal Bakondi Györgyöt nevezte ki, aki a 2000-es évek elején már irányította a szervezetet.

A menesztett főigazgatót a tárca vezetője július elsejei hatállyal rendelkezési állományba helyezte és munkavégzésre a Belügyminisztériumba rendelte. Tatár Attila Bakondi György leváltása után, mint korábbi főigazgató-helyettes 2003. február 13-án került az OKF élére.

A belügyminiszter szintén felmentette beosztásából Muhoray Árpád polgári védelmi vezérőrnagyot, a veszélyhelyzet-kezelési főigazgató-helyettest, beosztásáról később gondoskodik. A távirati iroda úgy tudja, hogy a tábornok az OKF Oktatási Központjának vezetője lesz.

Távozik posztjáról az eddigi gazdasági főigazgató-helyettes is, Kivágó Tamást Tollár Tibor váltja. Az új vezető, aki nyugállományú határőr ezredes, korábban a Belügyminisztérium közgazdasági főosztályát vezette.

Felmentették, és újra kinevezték főigazgató-helyettesnek Hoffmann Imre vezérőrnagyot, aki eddig hatósági vezető-helyettes volt, s ezentúl egyedüli főigazgató-helyettesként tevékenykedik a szervezetnél.

A legfelsőbb szintű vezetőváltást Pintér Sándor azzal magyarázta, hogy "szemléletváltás történik" a belügyi szerveknél, és ehhez másféle parancsnoki munka, másféle kapcsolattartás szükséges az állampolgárokkal és a személyzettel.

A belügyminiszter azt mondta: a főigazgatónak nem lesz könnyű a helyzete, mert új megbízatása mellett továbbra is miniszteri biztosként irányítja az árvíz okozta károk miatti újjáépítési feladatokat.

Az OKF új vezetője, Bakondi György utalt arra, hogy a felsőszintű vezetés átalakítása ugyan megtörtént, de további lépésekre is szükség lesz. Áttekintik a megyei igazgatóságok helyzetét, és értékelik a vezetők teljesítményeit is. A legfontosabb feladatai között említette, hogy a tűzoltók ki nem fizetett túlórái miatt 2004 óta indított pereket, annak okait áttekintsék. Megoldást kíván találni arra, hogy a tűzoltók mintegy 7 milliárd forintos követelését, annak kamataival, amely akár 10 milliárd forintos összeg is lehet, rendezzék.

Az új főigazgató értetlenségének adott hangot, hogy miért csökkent az OKF létszáma háromszáz emberrel, és szavai szerint a szervezet ez évi költségvetésben is komoly problémák vannak.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk