kapubanner for mobile

Rekordot döntött a megszűnő cégek száma Magyarországon

Az elmúlt hat hónapban 16108 céget töröltek a cégbíróságok, ez 538-cal több, mint az eddigi rekordfélévben, azaz 2010 második felében. A cégalapítások alacsony száma miatt a cégfluktuáció máris csökken. Ez a trend fel is erősödhet, ha igaznak bizonyul az Opten szakértőinek előrejelzése, mely szerint legkésőbb 2014 első félévében a cégamortizáció is csökkenni fog.

Soha annyi cég nem szűnt még meg Magyarországon, mint 2013 első felében. Ebben az időszakban a cégbíróságok 16108 céget töröltek a nyilvántartásból, ami az előző félévinél 7,1 százalékkal, az azt megelőző év azonos időszaki értékénél 32 százalékkal, az eddigi rekorder félévnél, 2010 második félénél pedig 3,4 százalékkal rosszabb eredmény. "Ez a szabályozott tisztulási folyamat hosszabb távon mindenképp előnyösen érintheti a magyar gazdaságot. Lassan érezhetővé válik hatása, hiszen a cégek megszüntetésére irányuló cégbírósági eljárások száma csökken" - mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

Az Opten adatai szerint 2012 első felében 32301 cégmegszüntetésre irányuló cégbírósági eljárás, azaz felszámolási, végelszámolási és kényszertörlési eljárás indult Magyarországon. Tavaly, a második félévben már csak 24263, az idei év első felében pedig 17581. "Ez a tendencia az eljárások lefolyási ütemének függvényében a következő két félév törléseiben mindenképpen megmutatkozik majd annak ellenére, hogy az egyes eljárástípusok között a jogszabályváltozások miatt jelentős átrendeződés ment végbe" - mondja Tóth Tamás.

Valóban, 2012 első félévéhez képest a felszámolások száma 12312-ről 7109-re, a végelszámolásoké pedig 19444-ről 6646-ra esett vissza. Ezzel párhuzamosan a tavaly bevezetett kényszertörlési eljárások száma 545-ről 3826-ra ugrott. "Úgy gondoljuk, a cégadatok februári frissítése miatt leterhelt cégbíróságok ennél lényegesen több kényszertörlést indítanak majd a második félévben. Ettől függetlenül valószínűleg átmeneti javulás áll be a törlési adatokban - mondja Tóth Tamás.

Az Opten Cégfluktuációs Indexe (CFI) - mely az adott időszakban, egy adott területen megszűnt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez - máris mérséklődik. Ennek igazi oka azonban nem az amortizáció mértékének javulása, hanem a cégalapítási arány csökkenése. A megelőző év azonos időszakához képest a 13,7 százalékos CFI 13 százalékra mérséklődött, miközben a megszűnések aránya 4,7 százalékról 6,3 százalékra emelkedett, a cégalapításoké viszont 8,9 százalékról 6,8 százalékra csökkent.

"Az alacsony mértékű GDP-növekedés mellett nincs okunk azt feltételezni, hogy a cégalapítási kedv a következő félévekben látványos javulást mutat majd. Az amortizációs arány viszont szükségképpen visszaesik, ezért a fluktuáció a következő félévben feltehetően csökkeni fog" - véli Tóth Tamás. Az Opten adatai szerint a cégalapítások száma 2012 második félévéhez képest idén, az első félévben 15000-ről 16100-ra nőtt. Ezek az értékek azonban még messze elmaradnak a válság előtti időket jellemző számoktól: akkoriban félévente 23-25000 új céget alapítottak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek