Riválisa ügyfeleit próbálta lenyúlni az Amazon
Az Amazon emberei visszaéltek a versenytárs levelezőrendszerével, a rivális eBay eleadóival vették fel a kapcsolatot. Ezzel piaci szabályokat is sértettek.
Az Amazon korábban azt állította, hogy kivizsgálja az ügyet, ugyanakkor az eBay által küldött piaci gyakorlatot sértő magatartás befejezésére felszólító levélre nem válaszolt - írja az origo.hu Most a cégek perben állnak egymással és az eBay azt állítja: az Amazon képviselői saját fiókot hoztak létre az eBay rendszerén belül, majd az eladóknak regisztrációs üzeneteket küldtek. A cég szerint az üzenetküldések legalább 2015-ig nyúlnak vissza, és több tucat Amazon képviselőt érint, akik több száz üzenetet küldtek. Az esetre úgy derült fény, hogy az eBay egyik eladója, felszólította az Amazont a kéretlen üzenetek beszüntetésére.
A benyújtott bizonyítékok szerint az Amazon alkalmazottai tisztában voltak vele, hogy ez a gyakorlat sérti az eBay felhasználási szabályzatát. Az online vásárlás úttörőjének számító eBay 175 millió aktív vásárlóval büszkélkedhet, akik tavaly közel 90 milliárd dollárt költöttek el a platform segítségével.
origo.hu

- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek