kapubanner for mobile

Románia: nemet mondtak a szigorításokra a szakszervezetek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Elutasította a román Gazdasági-Társadalmi Tanács (CES) azt a szándéklevelet, amelyet a kormány kívánt elküldeni a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF). Ebben Bukarest a bérek 25, a nyugdíjak és a szociális támogatások 15 százalékos csökkentését ígérte - közölte a Népszabadság.

A román kormány arra számított, hogy a szakszervezetek, a vállalkozói egyesületek és kormányzat képviselőiből álló paritásos testület megszavazza a dokumentumot, amelyben a bérek 25, a nyugdíjak és a szociális támogatások 15 százalékos csökkentését ígérték az IMF hitel feltételeként.

Hétfőn azonban sem a munkavállalói, sem pedig a munkáltatói oldal nem szavazta meg a levelet. A szakszervezetek azt követelik, hogy a kormány fokozatosan csökkentse a béreket, a nyugdíjakat pedig legfeljebb fagyassza be, de ne vonjon le belőlük. A vállalkozók képviselői pedig azt sürgetik, hogy a kormány dolgozzon ki gazdaságösztönző stratégiát, és lépjen fel az adócsalás ellen.

Sebastian Vladescu pénzügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a szándéklevelet egy hét leforgása alatt sikerül mégis elküldeni az IMF-nek. A CNS Cartel Alfa szakszervezeti tömb elnöke ezzel szemben rámutatott, hogy a munkavállalók új adórendszer kidolgozásában látják a megoldást, és nem értenek egyet azzal, hogy a válság árát csak a dolgozók és a nyugdíjasok állják. Hossu figyelmeztetett: ha a kormány mégis elküldi a szándéklevelet az IMF-nek, hatalmas tüntetésekre számíthat a következő időszakban - olvasható a Népszabadságban.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek