kapubanner for mobile

Romániai vendégmunkásokat bántalmaztak Zákányszéken

Eddig ismeretlen tettesek bántalmaztak öt román állampolgárságú vendégmunkást vasárnap este a Csongrád megyei Zákányszéken; a négy férfi és egy nő közül hárman nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

A rendőrségre vasárnap érkezett feljelentést követően a nyomozók adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek - mondta Szenti Szabolcs. Hozzátette: megalapozott gyanú közlése egyelőre még nem történt meg.

A jelenleg beszerzett információk alapján a rendőrség kategorikusan kizárja, hogy külső, szélsőséges csoportok állnának a támadás hátterében - hangsúlyozta a hadnagy, hozzátéve: a rendőrjárőrök a verekedés előtt tíz perccel igazoltatták az öt erősen ittas állapotban lévő román állampolgárt - a későbbi sértetteket -, mivel közterületen alkoholt fogyasztottak. Ellenük emiatt szabálysértési feljelentést tett a hatóság.

A rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást. A helyi lakosok megnyugtatása, valamint a közrend fenntartása érdekében pedig fokozott ellenőrzést rendelt el a településen, amit a szükséges ideig fenntartanak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek