kapubanner for mobile

Rossz munkakörülmények miatt lett öngyilkos a kelebiai posta vezetője

Az Index úgy tudja, a Bács-Kiskun megyében lévő Kelebia postájának vezetője hátrahagyott egy búcsúlevelet, melyben azt írja 46 éven keresztül dolgozott a postánál, ám ott dolgozóként már úgy érzi, kilátástalan a helyzet.

Levele szerint túl nagy szerepet kapott a munkájukban az értékesítés, a munkakörülmények pedig eközben elkeserítőek: kevés a munkavállaló, emellett pedig akad olyan posta, ahol a vécé egy pottyantós, a kert végében - írja az Index.

Sértő, bántó, megalázó körülmények, hogy a fizetésekről ne is beszéljünk - írja levelében a vezető, aki haláláért a postát hibáztatja.

Az Index kérdéseivel megkereste a Magyar Postát, akik ezt a választ adták: "A Magyar Posta vezetése megrendüléssel értesült a kelebiai postavezető haláláról. Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja, ezért az ügyről a posta nem nyilatkozhat. Társaságunk belső vizsgálatot indított az ügy körülményeinek tisztázására. A vállalat mindent megtesz, hogy a következő időszakban segítse a családot és a postás kollégákat a gyász feldolgozásában."

Index
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek