kapubanner for mobile

Rosszul "sült" el a motivációs tréning

Balul "sült" el egy munkahelyi motivációs tréning Olaszországban: kilencen égették össze talpukat mezítlábas parázsjáráson annyira, hogy kórházba kellett vinni őket.

A csapatszellemet és önbizalmat erősítő gyorstalpaló kurzust Olaszország egyik legnagyobb ingatlanügynöksége szervezte. A parázsjárás mestere Alessandro Di Priamo motivációedző - egykori atléta -, aki szerint bizonyára azért történt a baj, mert tudta nélkül rossz fát és szenet használtak.

"Tizenkét éve végzem a munkám, és eddig a több ezer ember közül senkinek sem lett baja. Magam sétáltam végig elsőként a parázson, és nem éreztem semmit" - mondta a sajtónak. Hozzátette, hogy a kilenc sérült csupán könnyebb égési sebeket kapott. Az orvosok szerint azonban tíz napba is beletelhet, míg begyógyulnak sérüléseik. Hogy mennyit erősödhetett a rosszul járt betegek önbizalma az "öngrillpartinak" köszönhetőn, arra nem tért ki senki.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek