kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Schmitt Pál lesz az államfő

Saját emberére bízza a köztársaság vezetését Orbán Viktor. Az épp nyaraló miniszterelnök megüzente: Schmitt Pált látná szívesen a Sándor-palotában.

Schmitt Pál házelnököt javasolta államfőjelöltnek Orbán Viktor pártelnök a Fidesz-KDNP-frakciónak.

Szijjártó Péter azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnök a jelölésről szóló levelet eljuttatta Lázár János és Harrach Péter frakcióvezetőknek, és arra kérte őket, hogy a frakciószövetség csütörtök délutáni ülésén ismertessék annak tartalmát a képviselőkkel.

A bejelentést megelőzően a miniszterelnök szóvivője közölte: Orbán Viktor a döntés előtt konzultált a Fidesz országos elnökségével, megbeszélést folytatott a lehetséges jelöltekkel, és a Fidesz-KDNP-frakciószövetség elnökségével.

Schmitt jelölése nem meglepő, ahogy az sem lenne az, ha az új államfő kitöltené az ötéves mandátumát. Régóta keringő pletykák szerint Orbán Viktor távlati elképzelése az, hogy egy aktívabb, több közjogi hatalmat kapó köztársasági elnökként fejezné be politikusi pályafutását. Igaz, előbb kormányfőként megteremtené ennek a feltételeit, így egy időre szükség van egy hozzá lojális államfőre.

Úgy hírlik, Schmitt helyét a parlament elnöki székében Kövér László veheti át.

Schmitt Pál megörült

Schmitt Pál örömmel fogadta el Orbán Viktor felkérését, de ezen kívül csak annyit mondott hogy csütörtökön délután a Fidesz-KDNP-frakciószövetség előtt ismerteti az elnöki munkáról alkotott nézeteit, felkészülését, terveit.

A KDNP "emberközelinek" látja Schmittet

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője szerint Schmitt Pál alkalmas köztársasági elnöknek, hiszen dinamikus, képes egységet teremteni és kompromisszumképes.

"A köztársasági elnökkel szemben az a határozott elvárás, hogy a nemzet egységét képes legyen megjeleníteni, és az eddigi életútjának legyen olyan - akár politikán kívüli - teljesítménye, ami alkalmassá teszi e feladat ellátására" - mondta Harrach Péter ennek kapcsán.

"Az utóbbi két köztársasági elnök a tudomány világából jött, "súlyos egyéniségek" voltak. Schmitt Pál inkább a gyakorlat világából érkezik, ami egyfajta emberközeli pozicíó" - tette hozzá a KDNP-s politikus, aki arról is beszámolt, hogy végleges álláspontjukat a csütörtöki közös frakcióülésen alakítják ki.

Az Astoria hoteltől a Sándor palotáig

Schmitt Pál 1942-ben született Budapesten; országosan ismertségét sportkarrierjének köszönheti: párbajtőrvívóként csapatban kétszeres olimpiai bajnok (1968, 1972).
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek